Az elkövetkező hetekben különösképp érdemes lesz majd ellátogatni az Epic Games Store-ba.

Az Epic Games mindig gyanússá válik, amikor titkolózni kezd, hiszen az általában egyet jelent azzal, hogy hatalmas ajándékozásra készülődik.

Mivel a múlt héten, amikor a szokásos csütörtöki időpontban a következő ajándékot egy „Mystery Game” csomag mögé dugta, már sejthettük, hogy valami naggyal lehet dolgunk. Ez végül igaznak is bizonyult, hiszen mindenki legnagyobb örömére a Borderlands harmadik etapját kezdték el a minap ingyenesen osztogatni, viszont a legközelebbi ajándékról egy szót sem ejtett.

Ennek pedig egyetlen oka van, mégpedig hogy ismét egy óriási címmel készülnek, amit újfent egy „Mystery Game” lepellel fedtek el. 

Hogy ez a játék pontosan mi lesz, azt nyilván nem tudhatjuk, de a Borderlands 3-ból kiindulva van okunk feltételezni, hogy mindenki repesni fog majd az örömtől.

A hirtelen jött gigantikus ajándékozgatásnak egyébként van is egy apropója, amivel természetesen ugyancsak a játékosok járnak a legjobban. Május 19-én ugyanis megkezdődött az Epic Mega Sale, amely során közel egy hónapon keresztül nagyszerű árakon zsákolhatjuk be az akcióban szereplő alkotásokat.

A Mega Sale-ben szereplő több száz olcsósított játékban pedig különösen ajánlott elveszni, hiszen olyan friss sikercímekre csaphatunk le benne, mint a Ghostwire: Tokyo, a Far Cry 6, a Dying Light 2, a Sifu, a Cyberpunk 2077, a Kena: Bridge of Spirits, az Assassin’s Creed Valhalla, vagy elképesztően sok más mellett a Horizon: Zero Dawn.

Az akció egészen június 16-ig tart majd, addig pedig az Epic olyan ingyenességekkel próbálja felhívni magára a játékosok figyelmét, mint a Borderlands 3, amit az elkövetkező három ajándékkal próbálhat majd túllicitálni.

Egy anime “játék” készült Johnny Depp és Amber Heard bírósági tárgyalásáról

 

https://leet.hu/major/

×