A Ninja Theory a fényekért és bevilágításért felelős vezető fejlesztője olyan Unreal Engine 5 techdemót rittyentett, amit még a Starfield és a Mass Effect is megirigyelne.

Egyszerűen nem lehet győzni az egyre gyarapodó techdemókat, amelyekkel a fejlesztők az Epic újgenerációs játékmotorjának, az Unreal Engine 5-nek hihetetlen képességeit prezentálják. A legjobb az egészben, hogy mivel a motor még épp csak megjelent, azok, amiket mostanság látunk csupán a jéghegy csúcsa, mert ahogy egyre jobban megismerik az új eszközöket, úgy nyílnak meg az újabb lehetőségek.

Pedig már eddig is egészen elképesztő demókat láthattunk: volt itt Pókemberes hálóhintázás és Supermanes repkedés, de a napokban azt is láthattuk, hogyan festene UE5-ben a Cyberpunk, illetve egy kisebb svéd csapat is olyat mutatott, amitől az összes állunk is leesett, persze miután összeszedtük azt a japán vonatállomásos demó után.

Ezúttal pedig a Ninja Theory egyik vezető fejlesztője, Pasquale Scionti veszett egy kicsit el a motorban a Hellblade folytatásának kalapálása közben, és ha már ott volt, akkor „gyorsan” el is készített egy menő sci-fi demót. Scionti elmondása szerint az UE5-tel való ismerkedése során megihletődött a Mass Effect és a közelgő Starfield játékoktól, melyeket így fő inspirációs forrásként használt a demó elkészítéséhez.

A demóban persze őrületes akciókat, vagy különösebb játékmenetet nem fogunk látni, csupán egy űrruciba öltözött karaktert mozog egy Mars-szerű planétán, de még így is egészen elképesztő, amit teljesen egyedül képes volt megalkotni az új Unreal Engine-ben – a Nanite, a Lumen, az ALS4, illetve a a Reallusion Character Creator 3 segítségével.

Sajnos, nem sajnos, ilyen bitangul kinéző sci-fi játékkal majd csak nagyon sokára fogunk tudni játszani, aminek két fő oka van. Az egyik, hogy a Starfield nem az Epic-ét, hanem a Bethesda saját Creator Engine-jét használja, ami lehet hogy gyönyörű látványra lesz képes, de sanszos, hogy nem fog túlzottan hasonlítani a fent látottakhoz. Plusz pont most halasztották el a megjelenését is.

A másik pedig, hogy a soron következő Mass Effect, amiről már tudjuk, hogy az Unreal Engine-ben készül, valószínűleg még nagyon sokáig fejlesztés alatt fog állni. Ez nyilván nem baj, főleg az Andromeda megjelenéskori állapotát tekintve, de az nemcsak egy kész játékot, hanem hosszú várakozással töltött éveket is jelent. Cserébe viszont van rá esély, hogy valami hasonlót lássunk viszont.

Természetesen a két szuper-várományos AAA-s produkción túl is van élet, készül például az Invincible című eposz, amit a CD PROJEKT RED és a Techland néhai tehetségei kalapálnak, de egy csomó Star Wars-játékról is tudhatunk, de ezek szintén nagyon messziek, és stílusukban is eltérőek.

Marad tehát a várakozás, illetve a remény, hogy egy kisebb indie fejlesztő a nagyok előtt a semmiből villant valami meglepőt, ami Scionti egyszemélyes projektjéből kiindulva egyáltalán nem tűnik lehetetlennek.

Néha viszont a valóság is elég sci-fi tud lenni:

Egy mesterséges intelligencia menthet meg minket a műanyagba fulladástól

https://leet.hu/major/

×