Egyelőre semmit nem tudni arról, hogy a Netflix miként szándékozik megállítani az egyre komolyabb mértékű elvándorlást.

A Netflix az utóbbi hónapokban komolyan megreccsent. A piacvezető streaming szolgáltatót egyre többen hagyják ott, és ugyan a legutóbbi hivatalos mérések alapján összességében”csak” 200.000 előfizetőt veszítettek az elmúlt negyedévben, amit még lehetett az orosz piac elhagyásával is magyarázni, azonban olybá tűnik, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint amilyennek elsőre tűnt.

Ugyan a teljes, 221 milliós előfizetői bázishoz képest a kétszázezres veszteség elenyészőnek tűnhet, ilyesmi a szolgáltatás indulása óta sosem fordult még elő – vagyis mindig többen voltak az érkezők, mint a távozók. Sőt, a Netflix saját belső mérései is további csökkenést prognosztizálnak, ami azonnali cselekvésre késztette a vállalatot. Ennek nyomán azonban elsőre bitang rossznak tűnő részmegoldások születtek, mint például a jelszómegosztás büntetése, vagy az olcsóbb hirdetéses csomag bevezetése, de ezek mellett tömeges elbocsátásokról, és tucatnyi sorozat elkaszálásáról is hallani.

Az Antenna kutatócég mérései azonban egy ezeknél sokkal súlyosabb problémára világítanak rá. Szerintük ugyanis nem feltétlenül az a baj, hogy elmennek az előfizetők, hanem az, hogy kik ezek az előfizetők. A The Information számára közölt számok alapján a Netflixet elhagyók egyre nagyobb része került ki a réginek számító előfizetők közül.

A számok pedig nem hazudnak: több éves előfizetők a 3,6 millió távozó mintegy 40%-át teszik ki

  • 19 százalékuk 1-2 éve
  • 8 százalékuk 2-3 éve
  • 13 százalékuk pedig több mint 3 éve állandó előfizetője a Netflixnek.

netflix-canceling-9to5mac-1

Sőt, mint látható, a Netflix nagyjából mindig szinten tudta tartani a távozók számát, ami sosem ment 3 millió fölé. Ez 2022 első negyedévében megváltozott, amikor 3,6 millióan döntöttek úgy, hogy inkább lemondják az előfizetésüket.

Ezeknek az okait csak találgatni lehet, de minden bizonnyal nagy az összefüggés az egyre gyarapodó konkurenciák számával, melyek hasonló minőségű szolgáltatást biztosítanak jelentősen, sokszor kétszer olcsóbb havidíjért cserébe, miközben a Netflix lassan negyedévente emel az árain. Legalábbis az tény, hogy jelenleg ez a legdrágább streaming szolgáltatás, míg a legolcsóbb az Amazon Prime, ami havi 1000 forintba sem kerül.

Hogy az egyre jelentősebb elvándorlást miként fogja megállítani, esetleg megfordítani a vállalat, azt csak megtippelni lehet, de egyelőre a jelét sem nagyon látni az olyan mértékű változásoknak, melyek elősegíthetnék ezeket a folyamatokat.

Filmdömping: Íme az összes film, ami a nyár végéig érkezik a Netflix kínálatába

 

https://leet.hu/major/

×