Úgy tűnik, hogy nem kell aggódni amiatt, hogy a Rainbow Six: Siege megye a levesbe. Szépen muzsikál.

Miközben vannak olyanok, akik az új fejlesztői irány miatt már temetnék a játékot, a valóság az, hogy a játék szép eredményeket ér el, különösen az elmúlt évet tekintve. Friss hírek szerint ugyanis a Rainbow Six Extraction és a Rainbow Six Siege együttesen

300 millió euró nettó bevételt generált a Ubisoft 2021–2022-es pénzügyi évében.

Ebben az összegben pedig nincsenek benne a szolgáltatásokból befolyó összegek. A Ubisoft hivatalos beszámolója szerint az Extraction megjelenésével a Rainbow Six játékok továbbra is a Ubisoft alappillérét jelentik. A jelentésből az is kiderült, hogy a Rainbow Six: Siege Year 7 ütemterve nagyon pozitív fogadtatásra talált, miután az megjelent a Six Invitational versenyen. A Ubisoft a Rainbow Six Mobile-t is megemlítette a jelentésben, ami valószínűleg tovább emeli majd a franchise sikerét.

A Ubisoft a Rainbow Six sorozatot a Far Cry és az Assassin’s Creed mellé helyezte, külön kiemelve, hogy a 300 millió eurót meghaladó nettó bevétel először fordul elő a Ubisoft történetében. A Ubisoft vezérigazgatója, Yves Guillemot a Ubisoft felvásárlása kapcsán azt mondta nemrég:

„Minden megvan, ami ahhoz kell, hogy függetlenek maradjunk.”

Az is világossá vált, hogy az Extraction is szép eredményeket ért el az indulás után, így a Rainbow Six-ből egy erős franchise lett. A jelentés szerint az elmúlt évben nagyban nőtt az új játékosok száma, bár hogy most pontosan átlagban hányan játszanak a címmel, azt nem hozták nyilvánosságra. Pedig igazán kíváncsiak lennénk.

Még februárban Tom Henderson arról számolt be, hogy a Siege már elérte a 80 millió játékost:

Elérte a Siege a 80 millió játékost – De hányan játszanak 2022-ben?

 

https://leet.hu/major/

×