A Tesla, a SpaceX, a Neuralink, a Boring Company első embere rendre sokkolja a világot a meredek ígéreteivel, amelyek sokszor csak az álmait, mintsem a valóságot mutatják.

Elon Muskot még azok az emberek is ismerhetik már, akik nem különösebben érdeklődnek a tudományok és a technológia világa iránt, amit jellemzően a sokszor hajmeresztő, minden valóságot nélkülöző kijelentéseivel és ígérgetéseivel ér el.

Ha az önmagát tech Jézusnak tituláló milliárdos mond valamit, annak bizony érezhetően nyoma lesz, hiszen míg az egyik réteg jókat nevet rajta, addig a másik csak issza az összes szavát, ergo mindenki vele foglalkozik, ami rengetegszer még a tőzsdei árfolyamokra is hatalmas hatással van. Azonban nem érdemes elfelejteni, hogy ő elsősorban üzletember, akinek sokszor közvetlen érdeke fűződik ahhoz, hogy éppen mit mond, ezért ha nem is válogatja meg a szavait, de kiérezhető belőlük egy bizonyos anyagias szándék.

Ilyen például, amikor rendre eltúlozza a Tesla autóinak képességeit, amikor belátható időn belül kolonizálná a Marsot, vagy hogy jó fényben tetszelegve azt állítja, hogy a bajbajutottaknak ingyen adja a műholdas internetet, de a sort még nagyon sok mindennel lehetne folytatni…

… 1. „A teljes önvezetés 99% biztossággal jövőre megérkezik a Teslákba… jövőre”

Musk minden alkalmat megragad arra, hogy fényezze a Tesla önvezető funkcióit, amely még az igazi fejlesztők szerint sem tart azon a szinten, mint amit a COO állít. Musk általában mindig a következő évre ígéri a teljes önvezetést, amit először 2019-re, aztán 2020-ra, majd 2021-re, most pedig 2022-re tűzött ki, eddig mindhiába, hiszen az FSD még mindig csak korlátozottan és béta verzióban érhető csak el.

Ilyenkor egyébként azt is hozzá szokta tenni, hogy az FSD biztonságosabb lesz az emberi sofőröknél, ami egyszer remélhetőleg így is lesz, de a valóság  viszont jelenleg az, hogy több esetben még az Autopilot-módot sem lehet egyedül hagyni, mert könnyen balesetet szenvedhet.

Musk bosszúja? – Kirúgták a Tesla dolgozót, mert levideózta, hogy az önvezető Teslája oszlopnak vágódik

 

2. „2020-ban több mint 1 millió Tesla robotaxi lesz elérhető”

Egy 2019-es Tesla-eseményen Musk bemondott egy keményet, és azt ígérte, hogy 2020-ban több mint egymillió önvezető Teslát fognak be önvezető taxizásra. Musk elképzelése szerint a Tesla-tulajdonosok bérbe adták volna autóikat fuvarozásra, a bevételből pedig a vállalat részesedett volna, ezzel állítva konkurenciát az olyan vállalatoknak, mint például az Uber.

Nos, eltelt két év, de a Tesla robotaxi-szolgáltatás még mindig nincsen sehol, sőt, idén, tehát a 2022-es első negyedévi beszámolója során már csak 2024-et jelölte meg a pedálok és a kormány nélküli robotaxi rajtjának.

3. „2020-ban már lesznek emberek Neuralink chippel az agyukban”

A Neuralink egy nagyon izgalmas fejlesztés, amivel jelentősen megkönnyíthetik a mozgásban és/vagy kommunikációban erősen korlátozott emberek életét. Musk az minden hivatalos konkrétum vagy engedély nélkül azt ígérte, hogy az első emberi teszteket 2020-ban meg fogják kezdeni, ami nyilván köszönőviszonyban sem volt a valósággal.

 

Nemcsak a hatósági engedélyek hiányoztak, de még a Neuralink fejlesztése sem tartott még ott, hogy emberi pácienseken is tesztelhessék. Sőt, az első nagyobb áttörés is csak 2021 áprilisában jött, amikor egy majom Pongozott kizárólag az agyát használva. Ez viszont még mindig hatalmas lemaradás a konkurens fejlesztésekhez képest, ahol már emberek posztolnak bejegyzéseket Twitterre csupán az agyukba ültetett chipet használva.

4. „2050-ben már 1 millió ember fog a Marson élni”

Ezt nyilván még nem tudjuk egyértelműen cáfolni, sem megerősíteni, mindenesetre még a legnagyobb tudósok szerint is nevetséges jóslat. A Musk által prognosztizált 2050-beli marsi kolónia már azt vetíti előre, hogy a vörös bolygót valamennyire sikerült élhetővé varázsolnia, illetve nemcsak a szélsőséges időjárási és sugárzási körülményeket, de a gravitáció problémáját is sikerült kiküszöbölnie.

De mindez mellékes is lehetne, hiszen ennek az 1 millió embernek oda is kellene jutnia valahogy, amit valószínűleg a SpaceX rakétáival kivitelezne. Nos, csak az emberek több ezer, megközelítőleg 100.000 utat és megszámlálhatatlan pénzt jelentene Musknak, amit elméletileg kölcsönökből kellene az embereknek saját maguknak kiperkálni. Mindezt úgy, hogy az esetleges kockázatokat is a leendő marsiaknak kellene vállalni.

A valóság viszont az, hogy Musk az első embert, aki a SpaceX segítségével jutna a Marsra, leghamarabb csak 2029-30-ban indíthatja hódító útjára. Vagyis még a terraformálásról és a kolonizálástól is nagyon sok évtizeddel arrébb vagyunk, már ha lehetséges egyáltalán.

5. Musk humanoid robotjai még a Teslánál is nagyobb üzletág lesz

Tesla aims to show off a prototype humanoid robot as soon as next year

Musk a humanoid robotjairól szóló elképzeléseit először tavaly vázolta a közönségnek, és látva a techiparban zajló ilyen irányú fejlesztéseket, akár még össze is jöhet neki a dolog. Hogy pontosan mikor, azt már csak azért sem tudni, mert az egyetlen bemutató során is egy random dude táncikált egy kezeslábasban.

Azt viszont nagyjából sejthetjük, hogy tulajdonképpen minden területre lőhet vele, ahol emberek fizikai munkát végeznek. Ilyenek lehetnek a gyárak és építkezések, de a robotokkal végeztetné a marsi terraformálást is.

Persze a fentiek fényében már nehéz elhinni Musk ábrándjait, mindenesetre az ötletei sokszor még rajta is túlmutatnak, ami megmagyarázná részéről a sietséget. Ugyan ki ne akarná látni élete fő művét, pláne akkor, ha az éppenséggel egy másik bolygó meghódítása, vagy a földi közlekedés teljes megreformálása?

A Tesla-vezérnek nyilván nem ezek az ígéretei maradtak fenn az utókornak, így ha hiányolsz az ötösfogatból valamit, akkor azt kommentben pótolhatod.

Négy éve a sötét űrben kering Elon Musk űr-Teslája, de vajon hol járhat most?

 

https://leet.hu/major/

×