Amerikában minden lövöldözés alkalmával megtalálják az összefüggést a videojátékok és a valódi erőszak között. Most is sikerült.

A FOX News, amerikai tévécsatorna természetesen nem mehetett el szó nélkül a szombati tragikus kimenetelű lövöldözés mellett, amely során egy 18 éves fiatal fiú meggyilkolt 10 ártatlan embert, hármat pedig súlyosan megsebesített.

Az erről szóló hírblokk szakértőjének Bernard Zaport hívták meg, aki korábban az Igazságügyi Minisztérium lőfegyverekkel foglalkozó részlegének szakértője volt, jelenleg pedig egyetemeken tart előadást a bűnügyi igazságszolgáltatással kapcsolatban. De még mielőtt a szakember egyáltalán szóhoz jutott volna, Jon Scott műsorvezető egy egészen ’90-es évekbeli mondattal próbálta megteremteni az alaphangulatot:

„Úgy tűnik, hogy a dolgok sokkal rosszabbak lettek, mióta a videojátékok ennyire valósághűek és erőszakosak. Végeztek kutatást, vagy megtudták, hogy a videojátékok hajlamosak-e érzéketlenné tenni az embereket a ravasz tényleges meghúzásával szemben?” – tette fel a kérdést.

A láthatóan kevésbé szakavatott műsorvezető eszerint arra próbálta kihegyezni a feltehetőleg fajgyűlöletből elkövetett tömeggyilkosságot, hogy mindez az élethű videojátékok miatt történhetett meg. Pedig már a kérdés is abszurd, hiszen a Doom 1994-es megjelenése óta pszichológusok tucatjai vizsgálták már a témát, amelyek rendszerint arra a megállapításra jutottak, hogy az erőszakos videojátékok és a valódi erőszak között egyszerűen nem lehet párhuzamot vonni.

Többen, mint például a Kotaku is arra mutatott rá, hogy a műsorvezető valószínűleg az ok-okozati összefüggéseket próbálja meg felcserélni, hiszen a 180 oldalas rasszista fajelméletről, amit a fiatal elkövető posztolt 4chanre már egy szót sem ejtett. Sőt, még a rendőrség sem utalt arra, hogy a tragédiának bármiféle köze volna a videojátékokhoz, ami még furcsábbá teszi az egész felvetést.

Ha pedig kutatás: az elmúlt években azt állapították meg, hogy a videojátékok nemcsak fejleszteni képesek bizonyos tulajdonságokon (példál, figyelem, koncentráció, reflex stb.), de jelentősen csökkentheti a szorongást, a depressziót, illetve társasági élményt és másokhoz való kapcsolódási pontot is adhatnak.

Ami azonban érdekes lehet, ahogyan a GameRant is írja, hogy ezek a felvetések és ál-összefüggések a legtöbb esetben Amerikából érkeznek, de tekintve, hogy ott történik a legtöbb ilyen lövöldözés, annyira talán nem meglepő. Ugyanakkor az erőszakos videojátékok mindenhol elérhetőek és játszhatóak, de például Magyarországon mégsem jellemzőek az ilyen tragédiák. Vagyis „meglehet”, hogy egészen más okok húzódhatnak a tömeges lövöldözések mögött.

De ez most a FOX műsorvezetőjének nem jutott az eszébe.

Discordon szervezte, Twitch-en közvetítette a tömegmészárlást a 18 éves gyilkos

https://leet.hu/major/

×