Érdemes rászánnunk pár órát a legjobb értékek kitapasztalására.

A Warzone játékosok körében a FOV (Field of View – Látómező, látószög) szó meglehetősen negatív jelentéssel bír. Nem véletlenül, hiszen a konzolos játékosok számára nem elérhető a látószög módosításának lehetősége, melynek rengeteg alkalommal hangot is adnak a különböző közösségi platformokon. Ez a jelenlegi Warzone érában már így is marad, ám a Warzone 2 érkezésekor az újgenerációs konzolok tulajdonosai reménykedhetnek a csúszka érkezésében. Az Xbox One és PlayStation 4 gépek azonban az egyre kevesebb dologra elég nyers erejük miatt már nem engedhetik meg maguknak ezt az opciót sem, túl sok FPS-t veszítenének el a felhasználók.

A fentiek ellenére a PC-s játékosoknak nem árt néhány szabad percet áldozniuk, hogy megfelelően finomhangolják ezt a beállítást, hiszen akár egy meccs kimenetele is múlhat a dolgon. A CharlieINTEL segítségével végigzongorázunk a legfontosabb beállításokon és azok fontosságán.

A FOV beállítása

Sokak számára ez nem lesz újdonság, ám előfordulhatnak olyan felhasználók, akik még soha nem jártak ebben a menüben. Nézzük, hogy milyen útvonalon érjük el a FOV beállításainkat:

  1. Indítsd el a Call of Duty: Warzone-t
  2. Menjünk be a beállításokba
  3. Keressük meg a „General” fület
  4. A Screen szekció alatt találhatjuk meg a FOV beállítást
  5. Az Advancedre kattintva további beállításokat eszközölhetünk a FOV-val kapcsolatban

A javasolt beállítások

 

Gondolhatnánk, hogy ha már PC-n járunk, akkor egy bombabiztos univerzális értékkel kalkulálhatunk, ám nem teljesen van ez így. Érdemes szétbontani a kontrolleres és billentyűzetes felhasználókat, a beviteli módok különbsége miatt eltérő szögek bizonyulnak az arany középútnak.

  • A kontrolleres játékosoknak 95 és 105 közötti értékek javasoltak, hiszen így már jelentősen kiszélesedik a látómező, de még nem lesz nehéz meglátni ellenfeleinket a kisebbnek tűnő modellek miatt. A kontrolleres játékosok a finom, apró mozgásoknál hátrányban vannak, így 105 fölé nem érdemes menniük. Magas FOV esetén érdemes elgondolkodni a Scale Aim Assist with FOV opció bekapcsolásán, hiszen így az Aim Assist mindig igazodni fog az éppen beállított értékhez.
  • A billentyűzettel és egérrel játszó felhasználók elgondolkodhatnak 105 és 115 közötti értékeken is, hiszen az apró mozgásokat itt az egér segítségével sokkal könnyebben végigvihetik, de még nem érvényesül a 120-as FOV halszem effektje.

ADS FOV

A játék két lehetőséget ad a kezünkbe, választhatjuk az Independent és Affected értékeket ADS esetében. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya:

  • Independent FOV esetében ADS nézetben eltérő látószögünk van, mely alapesetben 80. Távcsőbe/célzókába való nézés esetén így nagyobbnak látjuk ellenfelünket, míg sima nézelődés közben kiaknázhatjuk a nagyobb FOV előnyeit. A hátrány is ebből következik, hiszen célzás közben nem látunk be akkora területet.
  • Affected FOV esetében az ADS nézet látószöge megegyezik a „sima” látószöggel. Nagy FOV esetén az ellenfeleink apróbbnak tűnhetnek, ám a vizuális visszarúgás és a nagyobb belátott tér kárpótolhat minket.

A fenti beállítások természetesen nem szentírások, ha 85-ös FOV-on érezzük magabiztosnak magunkat hosszú évek óta, akkor nem kell átállnunk 105-re. Bizonyos esetekben a túl alacsony vagy épp túl magas FOV fejfájást, hányingert is okozhat az arra érzékenyeknél, mely teljesen tönkre is teheti a játékélményt. Kiinduló alapnak azonban tökéletesek lehetnek azoknak, akik még nem találták meg a megfelelő értékeket vagy nem is foglalkoztak soha a FOV átállításával. Remélhetőleg a Warzone 2 megérkezésével a PlayStation 5 és Xbox Series S|X tulajdonosok is beszállhatnak a PC játékosok mellé a FOV állítgatásba.

Te mekkora FOV-on játszol?

Ez a lenézett Vanguard AR lehet a Season 3 nagy sztárja a frissítések után

https://leet.hu/major/

×