Az HBO Max legnézettebb magyar tartalma lett az új sikersorozat, a ’80-as évek derekán játszódó A besúgó, ami még a denevérembert is lenyomta.

A hobbi-projektből HBO-sorozattá váló A besúgó című magyar sorozat nem sokkal az HBO Max streaming szolgáltatás hazai indulása után, még április elején mutatkozott be, amit nemcsak a magyar ajkú nézők, hanem több mint 60 ország előfizetője izgulhatott végig.

A nagy figyelemmel kísért magyar produkció azonban május 13-án pénteken, a nyolcadik epizódjával a történet végéhez ért – legalábbis ami az első évadot illeti. Hogy lesz-e újrázás, azt egyelőre még nem tudni, az viszont egészen biztos, hogy nem az alkotókon, Szentgyörgyi Bálinton, Miklauzic Bencén és Mátyássy Áronon fog múlni a dolog. Sőt, mint kiderült, a nézettség alapján a nézők is vevők lennének rá,

A besúgó ugyanis az HBO Max egyik legnézettebb tartalma lett áprilisban, ami még a The Batmant is beelőzte – derült ki az HBO Magyarország közleményéből.

A nagy siker ellenére viszont a kritikusok nem feltétlenül vannak elájulva a sorozattól, aminek jellemzően a hiteltelenséget, a felületességet, és a Barátok köztöt idéző szerelmi civódást róják fel, mint fatális hibákat. Mindettől függetlenül az érdemeit sem lehet elvitatni, hiszen a színészek egészen remek játéka és a remek szetting a legtöbb esetben képesek ellensúlyozni még a történeti hiányosságokat is.

Ha pedig mindezekből az alkotók tanulnak a második évadra (ha lesz), akkor minden bizonnyal egy még ennél is sikeresebb és elismertebb magyar sorozatnak örülhetünk.

 

25 év után megújult sorozattal tér vissza a legendás Al Bundy és családja

 

https://leet.hu/major/

×