Alig három hónap alatt hozta össze ezt a gyönyörű EU5 prezentációt egy maroknyi művész.

Az Unreal Engine 5 elképesztő kvalitásairól már a legelső prezentációja során alaposan meggyőződhettünk, de a Matrix Awekens techdemó, és a legutóbb közzétett japán vonatállomásos felvétel minden kétséget kizáróan éreztette a generációváltás szelét.

Az Epic legújabb játékmotorját pedig ennek megfelelően egyre többen próbálgatják. Most például kisebb svéd cég, a Quixel kísérletezett vele, és viszonylag rövid idő alatt egészen hihetetlen eredményeket értek el benne. A vállalat művészei alig 90 nap alatt – a Quixel Megascan, Sketchfab, Unreal Engine Marketplace, illetve UE5 Lumen (dinamikus világítási rendszer) és a Nanite használatával – 40 teljesen különböző világot alkottak meg, melyekből olyan bemutatót rittyentettek, amilyet csak nagyon ritkán látunk ebben az iparágban.

 

Viszont, ahogyan a Daimon Station esetében is, úgy itt is fontos megjegyezni, hogy ezek valós időben futtathatóak ugyan, de a lehető legmagasabb beállítások mellett még a legerősebb vasakból sem képes kihajtani 7-10 FPS-nél többet. Ez pedig számos kompromisszumot sejtet ahhoz, hogy a jelenlegi átlagosnak számító konfigokon élvezhetően fusson – és akkor a játékkonzolokról még nem is beszéltünk még, amiken a Mátrixos demóval is akadtak problémák.

Ez pedig azt jelenti, hogy a fejlesztők hiába képesek már ilyen csodálatos látványt megalkotni, arra még egy kicsit várnunk kell, hogy egy teljes értékű, jól futtatható játékban hasonlók környezetben kalandozzunk.

via – DSOGaming

Hihetetlenül néz ki Pókember az Unreal Engine 5-ben – és te is kipróbálhatod

 

https://leet.hu/major/

×