A múlt heti FSR start után ismét örömteli híreket olvashatunk.

Az AMD május 12-én startoltatta el az FSR 2.0 névre hallgató megoldását, mellyel az Nvidia DLSS-hez hasonlóan minimális minőségvesztés mellett értékes plusz FPS-eket nyerhetünk. Erről bővebben >IDE< kattintva olvashatsz, ám a támogatott játékok listája még elég szűkös. A játékosoknak mindenképp jó lesz, hiszen az Nvidia és papíron az Intel kártyáit is támogatja a megoldás.

A mai bejegyzés apropója éppen az Intel, hiszen még a héten megérkezhet az ő FPS növelő megoldásuk is, mely szintén rengeteg pozitívummal kecsegtet majd. Kiev Martins, a Massive Work Studio producere megemlítette, hogy az általuk kiadott, május 20-án megérkező Dolmen lesz az első játék, mely mindhárom óriás algoritmusát, technológiáját (FSR, DLSS, XeSS) támogatja majd. Érkezésével hivatalosan elstartol az Intel műhelyében hosszú idők óta heggesztett megoldása.

Nézzük is, hogy mire számíthatunk a XeSS bemutatkozásával!

XeSS

Már tavaly nyáron is lehetett sejteni, hogy az Intel készül valamire, mellyel megszorongathatja a DLSS és FSR technológiát is. A kérdés leginkább az volt, hogy mely irányt célozza meg a kék óriás. AI alapú lesz, mint a DLSS? Teljesen szoftveres, viszont gyártófüggetlen, mint az FSR? Nos, úgy tűnik, hogy az Intel a két világ legjobb tulajdonságait ötvözte az XeSS keretein belül.

 

Az Intel az Architecture Day keretein belül videós formában is prezentálta a XeSS működését tavaly. Az Xe Super Sampling nem egy egyszerű szoftveres algoritmus, hanem gépi tanulást és mesterséges intelligenciát is bevető megoldás lesz, hasonlóan a DLSS-hez, így biztosan kellemesebb lesz a képminőség, mintha AMD FSR 1.0-án keresztül renderelnénk ki a képkockákat. A legjobb dolog az egészben, hogy mindeközben teljesen gyártófüggetlen is tud maradni, így az ARC videókártyákon kívül Nvidia GeForce és AMD Radeon kártyák egy részén is tökéletesen fog majd futni. Persze az Intel kártyák egy kis előnnyel indulnak majd, hiszen azokon egy extra, dedikált XMX hardveres gyorsító is helyet fog majd kapni. Ám így sem lehetünk elégedetlenek, ha az Intel minden ígéretet bevált, akkor igazán ütős kis technológiával gyarapodik a játékipar és a játékosok.

XeSS – Az Intel kártyákon kicsi előnnyel indul az algoritmus

A XeSS SDK (szoftverfejlesztői készlet) már tavaly megérkezett a nagyobb cégekhez, így a játékfejlesztők rögtön elkezdhettek dolgozni a technológia implementálásán. Az Intel megoldása több előbeállítással rendelkezik majd a DLSS-hez és az FSR-hez hasonlóan.

Mód A nagyítás mértéke
Ultra performance 2.3x
Performance 2x
Balanced 1.7x
Quality 1.5x
Ultra quality 1.3x

Ahogy fentebb már említettük, az Nvidia és AMD kártyáin is futni fog a XeSS, ám azt azért nem várhatjuk el, hogy évtizedekre visszamenőleg támogassanak minden VGA-t. Az előzetes kompatibilitási lista a következő:

  • Intel Arc Alchemist kártyák (Xe-HPG)
  • Intel Xe-LP Integrált kártyák
  • AMD RX 6000 széria (RDNA 2)
  • Nvidia RTX 30 széria (Ampere)
  • Nvidia RTX 20 széria (Turing)
  • Nvidia GTX 10 széria (Pascal)
  • Pletykák szerint akár a Maxwell (900-as) széria is érintett lehet, de erről nincs hivatalos megerősítés még

Érdekes mód AMD oldalról csak a jelenlegi generáció kap XeSS támogatást, míg Nvidia oldalról akár egy 1060 is bevethető lesz majd. A kompatibilitás terén is az arany középutat lőtték be a mérnökök, sokkal többen hozzáférhetnek, mint az DLSS-hez, de nem annyian, mint az FSR-hez. Reméljük egy-két héten belül már benchmarkokon is bizonyíthat az Intel megoldása, kíváncsian várjuk.

Az AMD már múlt héten megjelentette a saját megoldását:

FPS növelés AMD módra, nem csak AMD kártyákhoz – Ezért örülhetnek a gamerek

https://leet.hu/major/

×