Amennyire viccesen hangzik, annyira működhet is a dolog.

Bár a Season 2 vége még viszonylag messze van, az Epic Games javában készülődik már a következő szezonokra. Azt már korábban megtudhattuk, hogy valószínűleg Star Wars tematikában nem szenvedünk hiányt, de Indiana Jones és a Family Guy szereplői is tiszteletüket tehetik a szigeten. Várhatjuk a Baller átalakított verziójának megérkezését is, de úgy tűnik egy újabb fejlesztésre is fény derült HYPEX-nek köszönhetően.

Hamarosan az állatokat is használhatjuk járműként!

 

Bizony, nem elírás a fenti. Az Epic Games szakemberei már javában készítik fel az állatokat arra, hogy a felhasználók valamilyen módon meglovagolhassák azokat. Első körben a farkasok kaphatják meg ezt a képességet, mely termetükből adódóan szinte adja is magát. Nem ez lenne az első alkalom, hogy ilyennel próbálkoznak a programozók, ám ennyire konkrét nyomok idáig még nem bukkantak fel a fájlokban.

Fontos kiemelni, hogy időközben akár el is vethetik a fejlesztők ezt az útvonalat, ha valamiért nem éreznék megfelelően a játék mechanikájának szempontjából. A hivatalos bemutatásig ennek megfelelően érdemes pletyka szinten kezelni a dolgot, ám az utóbbi években nem igazán tévedtek a Fortnite adatbányászok.

https://www.facebook.com/events/442599281006311?ref=newsfeed

blank

Harry Potter Dobby Kulcstartó (KEYHP49)2990Kosárba

Game Of Thrones Stark Sörnyitó Kulcstartó (BOTOGT01)3990Kosárba

Game Of Thrones Westeros Korsó (MUGSTGT09)6990Kosárba

6 990 Ft 5 490 Ft -21%

Jurassic Park dombornyomott bögre

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Super Mario Piranha asztali lámpa14990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)6990Kosárba

Harry Potter Üst Bögre (MUGCHP01)5990Kosárba

Jurassic Park T-Rex Sörnyitó Kulcstartó (KEYJP01)3990Kosárba

Marvel Latte Bögre (MUGLMV07)5990Kosárba

4 490 Ft 3 990 Ft -11%

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Jurassic Park Jegyzetfüzet A5 (NBA5JP01)4990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Game of Thrones Stark Kulcstartó (5055453461408)1990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Jurassic Park logó hangulatvilágítás9990Kosárba

Game Of Thrones Targaryen Korsó (MUGSTGT04)6990Kosárba

Gyűrűk Ura Korsó (MUGTDLOTR01)9990Kosárba

Harry Potter Griffendél bögre2990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Yenkee YGC 100RD Sabotage Gamer Szék + Ajándék Yenkee Sabotage 7.1 Fejhallgató

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100RD Sabotage   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Az akció ideje alatt minden YGC 100RD Gamer szék rendelés mellé ajándék Sabotage 7.1-es fejhallgatót adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Yenkee YGC 100YW Hornet Gamer Szék + Ajándék Hornet fejhallgatóval

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100YW Hornet   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Minden YGC 100YL Gamer szék rendelés mellé, Yenkee Hornet fejhallgató adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Kacsolódó cikkek

×
blank