A tegnapi nap folyamán 3 darab BO3-at rendeztek. A csapatoknak nem maradt több esélyük, akik itt vesztettek, azok búcsúztak a tornától.

Astralis vs Liquid:

Nagyon érdekes párosítással indult a tegnapi nap. Teljesen más utat jártak be a csapatok, mire ide eljutottak. Az Astalis 2-0-val kezdte meg a menetelését, míg az amerikai csapat 0-2-vel, így Ők 3 napja a kiesés elkerüléséért játszottak.

Ez volt az a találkozó, ahol sokan azt várták, hogy mind a három pálya képernyőre kerül és egy szoros csata végén ugyan, de a dánok jutnak majd tovább.
Azok, akik szoros mérkőzést vártak felemás érzésekkel lehetnek, mivel 16-14-es eredmények születtek, de csak kettő pálya került lejátszásra, azok, akik pedig az Astralis sikerben hittek, meglepetésként érhette Őket, hogy tegnap a favoritjuk helyet, csak a „Team blameF” érkezett meg a meccsre. A 24 éves játékos hihetettlen megmozdulásokat csinált, de ez is kevésnek bizonyult a Liquid ellen.

A Liquid 2-0-ra megnyerte ezt a találkozót, ezzel pedig Ők jutottak tovább a Major következő szakaszába.

blank

Bad News Eagles vs MiBR:

A nap második mérkőzésén, két feltörekvő csapat feszült egymásnak. Az RMR rendezvények óta sokan megkedvelték ezeket a csapatokat, mert igazi „fekete lovakká” tudtak válni és többször okoztak már meglepetést az ellenfelüknek. Viszont a sorsolás miatt csak egy csapat juthatott tovább.

Az első pálya Nuke volt, ami az MiBR választása volt, a BNE kezdett CT oldalon és meg is mutatták a nézőknek, hogy komolyan kell velük számolni, 8-0-s futást mutattak és nagyon úgy tűnt, hogy a koszovói csapat elkapta a fonalat. A brazilok csak minimálisan tudtak szépíteni az első félidőben, 11-4 volt féltávnál az eredmény. Ezek után jött a brazilok védő oldala, és megmutatták, hogy nem véletlen volt ez a Nuke választás. 13-12-re át vették a vezetést és onnan a BNE már csak egy kört tudott hozni még az előtt, hogy az MiBR befejezte volna az első pályát. 16-13-ra nyertek a brazilok.

A második pálya Ancient volt, amit GXX-ék választottak. Itt már támadó oldalon is meg tudta ragadni az előnyt a BNE így az MiBR-nak nem nagyon volt sansza megfordítani a pályát, így kiegyenlítettek a koszovóiak.

A harmadik pálya Vertigo volt. Az MiBR az elmúlt időszakban sokszor került erre a mapra így volt miből merítenie a felkészülésnél a BNE-nek. Jobban kezdett eleinte a brazil csapat, de az egyéni megmozdulások miatt végül a mérleg a koszovói játékosok felé dőlt el, ezzel Ők jutottak tovább.

blank

forZe vs Imperial

A nap utolsó mérkőzésén szintén egy olyan csapat küzdött meg, aki az Astralis-hoz hasonlóan jól kezdte a Major-t. A forZe 2-0-ról került 2-2-be. Előzetesen a fogadó irodák és nagyon sok elemző is úgy látta, hogy ez lesz a tegnapi mérkőzések közül a legsimább, és igazuk is lehet, de nem pont úgy, ahogy azt előre várták.

Az Imperial olyan magabiztos teljesítményt mutatott, amire az oroszoktól semmilyen válasz nem érkezett egyik pályán sem. 2-0-ra nyert az Imperial és mind a két esetben 16-5-re, ezzel Ők jutottak tovább. A forZe pedig a már korábban említett Astralis-hoz hasonlóan a cél előtt hasalt el.

Az Imperial ezzel a továbbjutással sikeresen de felemás teljesítménnyel vette a „last dance” projekt első komolyabb megmérettetését, legközelebb a BIG ellen kell helyt állniuk, ismét BO1-ben.

blank

 

Ezt láttad már?

Búcsúztak a mongolok, a törökök és egy amerikai csapat – A PGL Major 3. napja

 

https://leet.hu/major/

blank

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Harry Potter Üst Bögre (MUGCHP01)5990Kosárba

Harry Potter Dobby Kulcstartó (KEYHP49)2990Kosárba

Harry Potter Griffendél bögre2990Kosárba

Game Of Thrones Targaryen Korsó (MUGSTGT04)6990Kosárba

6 990 Ft 5 490 Ft -21%

Jurassic Park dombornyomott bögre

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Game Of Thrones Stark Sörnyitó Kulcstartó (BOTOGT01)3990Kosárba

4 490 Ft 3 990 Ft -11%

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Jurassic Park Jegyzetfüzet A5 (NBA5JP01)4990Kosárba

Marvel Latte Bögre (MUGLMV07)5990Kosárba

Jurassic Park T-Rex Sörnyitó Kulcstartó (KEYJP01)3990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)6990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Super Mario Piranha asztali lámpa14990Kosárba

Jurassic Park logó hangulatvilágítás9990Kosárba

Game Of Thrones Westeros Korsó (MUGSTGT09)6990Kosárba

Game of Thrones Stark Kulcstartó (5055453461408)1990Kosárba

Gyűrűk Ura Korsó (MUGTDLOTR01)9990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Yenkee YGC 100RD Sabotage Gamer Szék + Ajándék Yenkee Sabotage 7.1 Fejhallgató

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100RD Sabotage   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Az akció ideje alatt minden YGC 100RD Gamer szék rendelés mellé ajándék Sabotage 7.1-es fejhallgatót adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Yenkee YGC 100YW Hornet Gamer Szék + Ajándék Hornet fejhallgatóval

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100YW Hornet   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Minden YGC 100YL Gamer szék rendelés mellé, Yenkee Hornet fejhallgató adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Kacsolódó cikkek

×
blank