Jelesre vizsgázott az FSR 2.0 a TechPowerUP első tesztjén.

Az elmúlt időszakban aranykorukat élik azok az algoritmusok és technológiák, melyek a játékok felbontásának felskálázással foglalkoznak. A leghíresebb talán az Nvidia DLSS lehet, ám az AMD is bejelentkezett pár hónapja az FSR nevet viselő megoldásával és az Intel is készül hasonlóval az XeSS személyében. Működésük eltérő, ám az alapötlet mindegyik mögött ugyan az. A játék a natív felbontásunkhoz képest alacsonyabb felbontáson renderelődik ki, majd az így kapott képet próbálják meg feljavítani a három gyártó megoldásai. Ennek köszönhetően több FPS-t sajtolhatunk ki a játékokból, úgy, hogy a képminőség csak minimálisan szenvedi meg a fenti művelet.

Az AMD FSR 2.0 algoritmusa csütörtökön debütált először éles környezetben, az elkövetkezendő időszakban pedig rengeteg játék támogathatja majd, hiszen az AMD elmondása alapján akár 3 nap alatt is implementálható a DLSS-t támogató címekbe.

Nézzük is, hogy miért lehet jó mindenki számára a fenti újdonság!

1. Kompatibilitás

Az Nvidia DLSS megoldásával ellentétben itt nem végez AI műveletet a számítógépünk, így nem kizárólag az RT magokkal felvértezett kártyák kiváltsága az FSR 2.0. Továbbra is teljesen platform- és gyártófüggetlen lesz az AMD újdonsága, így az AMD kártyák mellett Nvidia kártyákon is kihasználhatjuk, de a későbbiekben Xbox és PlayStation címekben is bizonyíthat, hiszen a konzolokban AMD RDNA 2 magok munkálkodnak.

A támogatott kártyák listája

Az AMD nem titkolja, hogy a megújult FidelityFX Super Resolution egy fokkal több erőforrást igényel majd a videókártyákból, mint ahogy az előd tette. Ám ezzel együtt is sokkal több képkockát kaphatunk, mintha natív felbontáson maradnánk. A gyártó oldalára fel is került egy táblázat, melyben azt olvashatjuk le, hogy adott felbontásokhoz mely AMD és Nvidia kártyákat ajánlja a cég.

Könnyen látható, hogy FullHD felbontáson bőven elegendő lehet egy 16 szériás Nvidia vagy épp egy RX 590-es AMD kártya is, ám a 4K-hoz már mindkét oldalról a felsőbb kategóriás VGA-k kerültek be. Kicsit érthetetlen a számozás, hiszen a 4K-nál szerepel a 2070, de a 30-as szériából 3070 alá nem adná az AMD, holott a 3060 Ti is a 2080 Super nyers erejét hozza. A 900-as Nvidia és az RX 400-as AMD széria már nem lesz papíron támogatott.

2. A minőség

Módokból ezúttal is négyet találunk majd a Quality – Balanced- Performance – Ultra Performance presetek személyében. Értelemszerűen a Quality-vel kapjuk a legjobb képet, ám ha a minél több képkocka a lényeg, akkor az Ultra Performance lesz majd a barátunk. A Scale factor oszlopban a renderelt és natív felbontás arányát látjuk, míg az Input / Output oszlopokban ezek számosított értékeit.

3. A valóság

 

A TechPowerUP csütörtökön le is tesztelte az újdonságot, hiszen a Deathloop a DLSS 2.3 mellé megkapta az FSR 2.0-t is, ez volt az első cím, melyhez hivatalos támogatás érkezett. A fenti videóban ezt az összehasonlítást tekinthetjük meg, ám a tömörítés miatt nem biztos, hogy teljes mértékben azt látjuk, amit a TPU munkatársai tapasztaltak a tesztkörnyezetükben. Biztató a szöveges értékelésük is, hiszen szerintük az AMD megcsinálta a lehetetlent, a megkérdőjelezhető minőségű FSR 1.0 után egy olyan megoldással rukkoltak elő, mely pariban van a DLSS legutóbbi verzióival, mindezt AI nélkül. 

Az FPS is érezhetően javult a használata közben, Performance módban a duplázás sem volt elképzelhetetlen. Mindezeket úgy teszi, hogy a modern videókártyák közül szinte minden modellt támogat és nem csak házon belül, így máris sokkal jobb választásnak tűnhet a fejlesztők szemében, mint az RTX exkluzív DLSS. Első körben 11 játék kap majd támogatást, ám ezek után butaság lenne, ha az összes nagyobb cím nem implementálná nyár végéig az FSR 2.0-t.

Elon, ez fájni fog: 130 ezer Teslában túlmelegszik a processzor

https://www.facebook.com/events/442599281006311?ref=newsfeed

×