Elon Musk nemrég kijelentette, hogy feloldja Donald Trump volt elnök Twitter tiltását, ha lezárul a cég megvásárlása.

Ahogy arról nemrég több online oldal is beszámolt, nagyon sokan várták már, hogy Elon Musk szót ejtsen Donald Trump helyzetéről a Twitteren, miután a milliárdos bejelentette, hogy 44 milliárd dollárért megvásárolja a közösségi oldalt. Musk korábban azt mondta, hogy a Twitternek nagyon óvatosan kell kezelnie a tilalmakat.

Sőt, „hibának” nevezte, hogy a Twitter kitiltotta Trumpot 2021 januárjában.

„Szerintem nem volt helyes Donald Trumpot kitiltani, ez hiba volt” – mondta Musk. Nem kellene végleges tiltást alkalmazni” – mondta. Jack Dorsey, a Twitter társalapítója és egykori vezérigazgatója egyetértett ezzel.

„Vannak kivételek… de általában a végleges tiltás a mi kudarcunk, és nem működikk” – mondta.

Donald Trumpot végleg kitiltották a Twitterről, mert a közösségi oldal állítása szerint megsértette a platform erőszakra való felbujtás elleni szabályait, a Capitolium ostroma után. Más közösségi platformok is kitiltották vagy felfüggesztették Trump fiókját.

Nem egyszerű

A dolog már csak azért sem ilyen egyszerű, mert közben Donald Trump saját közösségi oldal építésébe kezdett. Bár ennek indulása jelenleg nem áll valami jó, úgy tűnik, a platform pontosan a Twitter egyfajta másolata.

Trump a maga részéről kijelentette, hogy akkor sem térne vissza a Twitterre, ha visszaállítják a fiókját, ehelyett saját közösségi médiavállalkozását,

a Truth Social-t reklámozza, ahol elvileg bármit lehet csinálni.

„Trump kitiltása nem vetett véget a hangjának, sőt felerősíti azt a jobboldaliak körében, és ezért erkölcsileg helytelen és hülyeség” – mondta Musk.

Bár az ügylet még nem zárult le teljesen, és nem lehet tudni, hogy Elon Musk valóban a Twitter tulajdonosa lesz-e, eltökélt szándéka Trump fiókjának feloldása. Emellett persze számos más tervét is rendszeresen megosztja, ami a Twitter átalakítására irányul. Az egyik nagy vesszőparipa a szólásszabadság.

„Szó szerint feltenném a Twitter algoritmust a GitHubra. Valaki szeretne változtatásokat javasolni? Hajrá” – mondta Musk, hozzátéve, hogy szerinte egy ilyen lépés az átláthatóság és a bizalom építésének módja. Amellett, hogy visszavonná Trump tilalmát, Musk azt mondta, hogy „rendkívül ritkává” tenné az végleges tiltásokat.

Ezt láttad már?

Tiltották, csinált sajátot – Ma indul Donald Trump új közösségi oldala

 

https://leet.hu/major/

×