Elon Musk nemrég kijelentette, hogy feloldja Donald Trump volt elnök Twitter tiltását, ha lezárul a cég megvásárlása.

Ahogy arról nemrég több online oldal is beszámolt, nagyon sokan várták már, hogy Elon Musk szót ejtsen Donald Trump helyzetéről a Twitteren, miután a milliárdos bejelentette, hogy 44 milliárd dollárért megvásárolja a közösségi oldalt. Musk korábban azt mondta, hogy a Twitternek nagyon óvatosan kell kezelnie a tilalmakat.

Sőt, “hibának” nevezte, hogy a Twitter kitiltotta Trumpot 2021 januárjában.

“Szerintem nem volt helyes Donald Trumpot kitiltani, ez hiba volt” – mondta Musk. Nem kellene végleges tiltást alkalmazni” – mondta. Jack Dorsey, a Twitter társalapítója és egykori vezérigazgatója egyetértett ezzel.

“Vannak kivételek… de általában a végleges tiltás a mi kudarcunk, és nem működikk” – mondta.

Donald Trumpot végleg kitiltották a Twitterről, mert a közösségi oldal állítása szerint megsértette a platform erőszakra való felbujtás elleni szabályait, a Capitolium ostroma után. Más közösségi platformok is kitiltották vagy felfüggesztették Trump fiókját.

Nem egyszerű

A dolog már csak azért sem ilyen egyszerű, mert közben Donald Trump saját közösségi oldal építésébe kezdett. Bár ennek indulása jelenleg nem áll valami jó, úgy tűnik, a platform pontosan a Twitter egyfajta másolata.

blank

Trump a maga részéről kijelentette, hogy akkor sem térne vissza a Twitterre, ha visszaállítják a fiókját, ehelyett saját közösségi médiavállalkozását,

a Truth Social-t reklámozza, ahol elvileg bármit lehet csinálni.

“Trump kitiltása nem vetett véget a hangjának, sőt felerősíti azt a jobboldaliak körében, és ezért erkölcsileg helytelen és hülyeség” – mondta Musk.

Bár az ügylet még nem zárult le teljesen, és nem lehet tudni, hogy Elon Musk valóban a Twitter tulajdonosa lesz-e, eltökélt szándéka Trump fiókjának feloldása. Emellett persze számos más tervét is rendszeresen megosztja, ami a Twitter átalakítására irányul. Az egyik nagy vesszőparipa a szólásszabadság.

“Szó szerint feltenném a Twitter algoritmust a GitHubra. Valaki szeretne változtatásokat javasolni? Hajrá” – mondta Musk, hozzátéve, hogy szerinte egy ilyen lépés az átláthatóság és a bizalom építésének módja. Amellett, hogy visszavonná Trump tilalmát, Musk azt mondta, hogy “rendkívül ritkává” tenné az végleges tiltásokat.

Ezt láttad már?

Tiltották, csinált sajátot – Ma indul Donald Trump új közösségi oldala

 

https://leet.hu/major/

blank

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Harry Potter Üst Bögre (MUGCHP01)5990Kosárba

Super Mario Piranha asztali lámpa14990Kosárba

Jurassic Park Jegyzetfüzet A5 (NBA5JP01)4990Kosárba

Game Of Thrones Westeros Korsó (MUGSTGT09)6990Kosárba

Game Of Thrones Stark Sörnyitó Kulcstartó (BOTOGT01)3990Kosárba

Gyűrűk Ura Korsó (MUGTDLOTR01)9990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Jurassic Park logó hangulatvilágítás9990Kosárba

Game of Thrones Stark Kulcstartó (5055453461408)1990Kosárba

4 490 Ft 3 990 Ft -11%

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Jurassic Park T-Rex Sörnyitó Kulcstartó (KEYJP01)3990Kosárba

Harry Potter Griffendél bögre2990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Harry Potter Dobby Kulcstartó (KEYHP49)2990Kosárba

Marvel Latte Bögre (MUGLMV07)5990Kosárba

Game Of Thrones Targaryen Korsó (MUGSTGT04)6990Kosárba

6 990 Ft 5 490 Ft -21%

Jurassic Park dombornyomott bögre

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)6990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Yenkee YGC 100RD Sabotage Gamer Szék + Ajándék Yenkee Sabotage 7.1 Fejhallgató

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100RD Sabotage   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Az akció ideje alatt minden YGC 100RD Gamer szék rendelés mellé ajándék Sabotage 7.1-es fejhallgatót adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Yenkee YGC 100YW Hornet Gamer Szék + Ajándék Hornet fejhallgatóval

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100YW Hornet   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Minden YGC 100YL Gamer szék rendelés mellé, Yenkee Hornet fejhallgató adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Kacsolódó cikkek

×
blank