Film/TV

Kár lemaradni: Óriási előfizetési akcióval indította el a magyar regisztrációt a Disney+

A Disney a mai napon elindította a Disney+ streaming szolgáltatásának magyar nyelvű regisztrációját, amelyet egy egészen remek előfizetési akcióval ünnepel. Erre pedig minden okuk meg is van, hiszen az oldalon elhelyezett számláló szerint mindössze 34 nap választja el a magyarokat a szolgáltatás elindulásától.

A Disney+ Magyarországon tehát június 14-én indul hódító útjára, amiért a vállalat a környékbeli áraihoz képest jelentősen kevesebbet, összesen 2490 forintot fog elkérni havonta. Az előrelátó előfizetőknek azonban lesz lehetőségük egy évre előre betárazni, ebben az esetben 24.900 forintot kérnek el a 12 hónapért.

Aki viszont most előregisztrál a hivatalos oldalon, az emailben kap egy akciós kódot, amelyet felhasználva 8 hónap áráért, 19.890 forintért adják a 12 hónapra szóló csomagot.

Az akciós előfizetésről szóló üzenetet az indulás napján kapjuk meg, amit június 26-ig lehet felhasználni. Ezután pedig csak be kell lépni a Disney+ alkalmazásába, és már nézhetjük is a töménytelen tartalmat, a legtöbbet méghozzá teljesen lokalizálva, magyar szinkronnal.

Mit nézhetsz majd?

Tartalomból egyáltalán nem lesz hiány, hiszen a Disney tulajdonában lévő összes film, animációs film és sorozat elérhető lesz, amit minden hónapban tovább újabbakkal fognak tovább bővíteni. Ilyenek lesznek például a Disney és a Pixar saját gyártású animációi, mint a Luca, az Encanto, vagy a nemrég bemutatott Pirula Panda, de a legfrissebb sikerfilmeket is megtaláljuk majd a kínálatban.

Továbbá a Marvel és a Star Wars összes filmjét és sorozatát is elérhetjük, köztük is az egyre gyarapodó szuperhősös szériákkal, mint a Magyarországon forgatott Moon Knight, vagy a magyar szinkront kapó The Mandalorian, de a hamarosan induló Obi-Wan Kenobi is hasonló formában lesz nézhető. Emellett a NatGeo gyönyörű dokumentumfilmjein is ámulhatunk, de olyan nem Disney gyártású sikersorozatok is helyet kapnak a szolgáltatásban, mint például a The Walking Dead vagy a Simpson család.

Milyen kütyükre töltheted le a Disney+ alkalmazását?

Röviden szinte mindenen nézhetjük a Disney+-t, hiszen okostévére, mobiltelefonra és táblagépre, illetve játékkonzolra is van hozzá hivatalos alkalmazás. Ezt a platformok hivatalos áruházaiban találjátok Disney+ néven, majd a letöltés után bejelentkezve használható is.

Az Androidos készülékek az 5.0 Lollipop rendszer fölött támogatottak, míg az Apple termékek esetében az iOS 12.0 vagy újabb rendszereken lehet letölteni az alkalmazást. A játékkonzolok tekintetében nem sokan fognak problémába ütközni, hiszen PS4, PS5, Xbox One és Xbox Series gépeken egyaránt megtalálható lesz, míg PC-n webböngészőn keresztül lehet használni.

A tévékkel már más a helyzet, bár hivatalosan a 2016 utáni gyártású Hisense, LG (WebOS 3.0 fölött), Panasonic, és Samsung típusú készülékeken van alkalmazás, az Amazon Fire TV, az Android TV, az Apple TV (tvOS 11.0 fölött), vagy a Chromecast használatával akár a régebbieken is elérhető. Ha régebbi készüléked van, vagy csak nem találod az elérhető alkalmazások között a Disney+-t, akkor utóbbi eszközökből érdemes lehet beszerezned egyet, hiszen jóval olcsóbban jössz ki velük, mintha egy új TV-re ruháznál be csak a streaming szolgáltatások miatt.

Szóval: a Disney+ végre Magyarországra is befut június 14-én, aminek az alkalmazását a támogatott eszközökön az indulás után letöltheted. Addig viszont érdemes lehet regisztrálnod, ha amúgy is tervezel rá előfizetni.

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

51 perc telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

3 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

3 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

3 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

3 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

3 óra telt el azóta...