Szörnyű tragédia történt az internet egyik leghíresebb mémjének fiatal szereplőjével.

Tragikusan fiatalon, mindössze 16 éves korában elhunyt a világ egyik leghíresebb mémének arca, Kailia Posey. A fiatal középiskolás lány néhány nappal az iskolai bálja és a születésnapja után, önkezűleg vethetett véget az életének, de a hatóságok még mindig vizsgálják a körülményeket. Kailia halálhíréről az édesanyja, Marcy Posey Gatterman számolt be a közösségi felületeken.

„Bár igazán eredményes tinédzser volt, akire ragyogó jövő várt, sajnos egyetlen heves pillanatban azt az elhamarkodott döntést hozta, hogy véget vet földi életének.” – nyilatkozta az anyja a TMZ-nek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

kailia (@kailiaposey) által megosztott bejegyzés

A lány életének egy részét a szépségversenyek tették ki, tulajdonképpen így vált világhírűvé még gyerekkorában. A tengerentúlon nagy népszerűségnek örvendő gyermekszépségversenyzésről szóló 2009 és 2013 között futó Toddlers and Tiaras – magyar címén az Apró szépségek valóságshow-sorozat egyik főszereplője volt, és a műsor egyik jelenetéből készült gif tette őt világhírű internetes mémmé.

Gyermek- és kamaszkorában végig kitartott a szépségversenyek mellett, legutóbb februárban a Miss Washington Teen USA címért versenyzett. Emellett a művészetekért és a színészetért is rajongott, ő játszotta pédául Agnes szerepét a 2018-as Netflix Eli című filmjében. Ugyanakkor nem ezeken a területeken képzelte el magát a jövőben, azt tervezte ugyanis, hogy a középiskola után pilótaképzésre megy, és kereskedelmi pilóta lesz.

Nyugodjék békében.

Kailia még pici lányként abban a jelenetben, ami mémmé vált:

via GIPHY

Magyarországon évente több mint 50.000 ember kísérel meg öngyilkosságot, ami a 8. leggyakoribb halálok az országban. Ezért is fontos, hogy felismerjük a jeleket magunkon vagy az ismerőseinken, és mihamarabb kérjük szakértő segítségét.

Ha öngyilkossági gondolatai vannak, hívja a 116-123-as lelki elsősegély telefonszámot. Ha öngyilkossági szándéka van, hívja a 112-t!

Amennyiben úgy érzi, hogy

  • gondolatai kizárólag a jelen helyzet vagy csupán egyetlen probléma körül mozognak,
  • korábbi tevékenységei már nem okoznak örömöt,
  • nehezebben veszi fel a kapcsolatot barátaival, családtagjaival,
  • tehetetlen, feszült, esetleg irritált,
  • alvása nem pihentető, nehezen alszik el, reggel fáradtan ébred vagy megszokottnál jóval többet alszik,
  • étvágytalan, esetleg súlycsökkenést észlel,
  • halállal kapcsolatos gondolatai, öngyilkossági fantáziái jelentkeznek,

mindenképp kérjen segítséget!

×