Az Intel vezérigazgatója, Pat Gelsinger szerint a félvezető-hiány még tovább húzódhat, mint az eredetileg gondolták. A kisembereket is érinti.

Azok, akik gyakran szeretik frissíteni gépüket, és igyekeznek hozzájutni a legfrissebb chipekhez, valószínűleg anyagilag megérezték az elmúlt éveket. A globális chiphiány kihatott szinte mindenre és mindenkire. Miközben a COVID-19 járványban persze enyhülést tapasztaltunk, vártuk, hogy a chiphiány is enyhüljön és szépen visszaálljon a piac. Nos, ezzel kapcsolatban nincs jó hírünk.

Pat Gelsinger, az Intel vezérigazgatója rossz hírekkel szolgál.

A CNBC-nek adott új interjúban az Intel vezérigazgatója, Pat Gelsinger azt mondta:

„A különböző globális hiányok most a berendezéseket érintik, a gyári eszközök beszerezése most szintén kihívást jelent. Ezért gondoljuk, hogy a globális chiphiány még legalább 2024-ig elhúzódhat, szemben a korábbi 2023-as becsléssel”.

Javulást tehát nem igazán fogunk látni sem idén, sem jövőre. A hiány egyébként minket fogyasztókat kevésbé érint súlyosan, de a gyártást és a gyári berendezéseket igen. Ez azt jelenti, hogy eleve nehezebb lesz gyártani azt, amiből amúgy is hiány volt. Az Intel közben abban reménykedik, hogy megelőzi néhány versenytársát.

„Úgy gondoljuk, jobb helyzetben vagyunk, mint a legtöbb versenytársunk” -mondta.

Tavaly az Intel bejelentette, hogy 80 milliárd eurót is fektet egy chipgyártó-üzem létrehozására Európában, illetve a 7 nm-es chipgyártást is behozza az írországi üzembe. Ez tehát azt jelenti, hogy bár a chipgyártás még mindig nehéz helyzetben van, az Intel rengeteget fektet abba, hogy a félvezetők gyártása emelkedést mutasson. Még ha kicsit sokat is kell várni, egészen 2024-ig, szép lassan mindenkinek jut annyi műszaki cikk, chip, videokártya és PC-alkatrész, amennyi csak kell.

Ezt láttad már?

Az utóbbi évek legnagyobb ugrása érkezhet? – Ilyen erős lesz az új AMD kártya

 

https://leet.hu/samsungssd/

×