A következő heti ingyen játékoknak a klasszikus kalandjátékok kedvelői, illetve azok örülhetnek, akik mindig is szerettek volna idegesítő nyugdíjasként randalírozni egy városban.

A PC-s játékosok számára a csütörtök mostanában egy kisebb ünnepnap, köszönhetően az Epic Games elmúlt hetekben szétosztott értékes ajándékainak. Mivel ezzel a jó szokásukkal nem mostanság terveznek leállni, úgy most is két kifejezetten remek, és nem mellesleg értékes játékot lehet bezsákolni teljesen ingyen az Epic Games Store felületén egy héten át.

Aztán ahogyan már megszokhattuk, az újabb csütörtöki napon újabb ajándékokra cserélődnek, ez pedig április 28-án sem lesz másként. Ezúttal viszont kicsit fellélegezhetünk majd, ugyanis két könnyedebb szórakozást ígérő játéknak örülhetünk, melyekre szükségünk is van, hiszen sokan az elmúlt másfél-két hónap őrületes termésének java részét el sem tudták még indítani.

Április 28-án a Just Die Already, illetve a Paradigm lesznek ingyenesen az Epices játéktárunkhoz adhatóak.

A Just Die Already egy egészen érdekes (értsd.: beteg), és vegyes fogadtatásban részesült sandbox katyvasz, amit a legendás Goat Simulator fejlesztői készítettek. A játék tulajdonképpen a világ legeszementebb nyugdíjas-szimulátora, ami pontosan azt jelenti, amit. Nyugdíjasokkal kell egészen őrült, idegesítő dolgokat csinálnunk addig, amíg el nem haláloznak. Nem túl kedves, de egyébként egészen szórakoztató tud lenni.

 

A második játék, amit a következő héten tök ingyen be lehet majd rántani, egy klasszikus point-and-click kalandjáték lesz 2017-ből. A Paradigm-ről sokan lehet, hogy nem hallottak még, pedig egy egészen jól sikerült alkotást tisztelhetünk benne. Amellett pedig, hogy tökéletesen megidézi a régmúlt idők kattintgatós kalandjátékait, egészen stílusos, pofás grafikával próbálja megszólítani a modern kor gyermekét is. Remek történet, érdekes fejtörők, jövő héten pedig teljesen ingyenes.

A játékokat tehát a következő héten, április 28-től találjátok meg az Epic boltjában, ahol egy héten át tudjátok majd a játéktáratokhoz adogatni. Addig viszont nem érdemes lemaradni az eheti [értékes] ajándékokról sem!

Akciófigyelő | Az Epic 17.000 forint helyett teljesen ingyen ad két kifejezetten jó játékot

https://leet.hu/xiaomi/

×