A bíróság szerint az Apple megsérti a fogyasztók védelmét szolgáló törvényt azzal, hogy két eszközt fizettet ki a vásárlókkal azért, hogy egyet tudjanak használni.

Az Apple még 2020-ban kezdte el meghonosítani a mobilgyártók körében egyre elterjedtebbé váló, de nem túl szimpatikus szokást, hogy nem csomagolnak töltőt a készülékeik mellé.

Ez egy örökös Android-tulajdonos esetében még védhető álláspont is lehetne, hiszen a különböző gyártók készülékei mind az USB-technológiát alkalmazzák, az Apple esetében azonban teljesen más a helyzet. Az Apple ugyanis az egyetlen mainstream vállalat, amelyik senkivel sem közösködik, és saját csatlakozót követel, ha szeretnénk életben tartani az iKütyüket.

A francia vásárlók még mindig ezt kapják az Apple-től

Ez a gyakorlat ugyan – Európában már szinte biztosan – meg fog változni hamarosan,  mivel külön törvényekkel köteleznék az almás céget az egységesítésre, ettől viszont még nem kerülnek vissza a töltők a dobozokba. Manapság ugyanis, ha valaki Androidról térne át iPhone-ra, annak bizony külön, Apple-áron meg kell vásárolnia a töltőt is. Ez pedig azért is bajos, mert a töltőfejek elhagyásával maguk a készülékek nem lettek olcsóbbak, cserébe viszont nem is lehet nélkülük sokáig használni őket.

Ezért például Franciaországban és Brazíliában konkrétan tiltják az Apple gyakorlatát, mert szerintük az egy fogyasztó-ellenes magatartás. Ezt pedig annyira komolyan is veszik, hogy egy brazil férfi beperelte az Apple-t, amiért töltő nélkül adott el neki egy iPhone-t. A bíróság a napokban mondott ítéletet az ügyben, miszerint az Apple megsértette a Fogyasztói törvénykönyvben foglaltakat,

ezért 5000 brazil realt, mintegy 368.000 forint kártérítést kell kifizessen a férfinak.

A brazil Fogyasztói törvénykönyv 39. cikke szerint az országban tilos úgy árusítani egy elektronikai terméket, hogy a fogyasztót két termék megvásárlására kényszerítik csak azért, hogy az egyiket teljes mértékben használni tudja. Ez az eset viszont még csak az első volt Brazíliában, ami könnyen precedenst teremthet, vagyis hiába rakná bele utólag a töltőket a dobozba az Apple, az érintett iPhone-tulajok akár be is perelheti céget, amelyeket nagy valószínűséggel el is veszítene.

A vállalat mindeközben azzal védekezik, hogy nem a profit növelése miatt, hanem környezetvédelmi okokból vették ki a dobozból a töltőket, amely szerintük pontosan olyan hatással bír, mintha évente 450.000 autót vonnának ki a forgalomból. Ha azonban az almás cég igazat szól, akkor minden bizonnyal repesnek az EU beterjesztésétől, amely az USB-C-s egységesítéssel még jobban könnyítene a vásárlók életén, és nagyban segítené a környezetvédelmet is, hiszen így mindenki csak egyetlen szabványt használhatna.

via – Android Authority, MacRumors

Az Apple-nek mindeközben ez lehet a legkisebb problémája, mivel az egyik legfontosabb fronton is vesztésre áll:

Hatalmas bajban az Apple: Elérhetővé válhat az Epic Games Store az iPhone-okon

 

https://leet.hu/xiaomi/

×