Tech/Tudomány

Megállították az önvezető autót a rendőrök, ami nagyon furcsán kezdett viselkedni

Az autonóm, önmagukat vezető járművek széleskörű elterjedése már nagyon a nyakunkon van, amelytől sokan az utak és a közlekedés biztonságosabbá válását remélik. Addig viszont, amíg ide elérünk, bőven akadnak még megoldásra váró problémák.

Az egyik ilyen problémát remekül példázza a San Franciscóba múlt hétvégén felvett jelentet, amikor a helyi rendőrök levillogták a Cruise Chevrolet Bolt típusú robottaxiját, amiért nem voltak bekapcsolva a fényszórói. Miután a jármű megállt, a mellé lépő rendőr csodálkozva konstatálta, hogy senki nem ül a volánnál, ezért megpróbálta kinyitni az ajtaját. Ez persze az autó biztonsági rendszere miatt nem sikerült, így a rendőr visszaindult a saját járműve felé, valószínűleg azért, hogy megtudakolja, mi ilyenkor a teendő.

Erre fel a Cruise önvezető taxija hirtelen meglódult, mintha menekülni próbálna, de szerencsére néhány méterrel arrébb vészvillogóval megállt.

Mivel a rendőrök ezután sem tudtak bejutni az autóba, kénytelenek voltak kapcsolatba lépni a taxit üzemeltető vállalattal, hogy közösen tudják megoldani a kellemetlen helyzetet – ez viszont a probléma mértékéhez képest túl sok időt vett igénybe. Az eset persze sokak számára viccesen hathat, azonban néhány alapvető hiányosságra is felhívja a figyelmet.

Az egyik, hogy bizony – legyenek bármilyen fejlettek – a mesterséges intelligencia által irányított járművek, az emberekhez hasonlóan képesek hibákat véteni. Ha erre például a sofőr, vagy az utas maga nem is lesz azonnal figyelmes, a hatóságok közreműködésével lehet ezeken korrigálni, amire egy ember a legtöbb esetben azonnal képes is lehet, míg egy AI láthatólag nem.

Erre a későbbiekben megoldást nyújthat például egy olyan rendszer, amivel a rendőrök a központ segítsége nélkül férhetnek hozzá az autókhoz. Ez viszont csak egy, azon problémák közül, melyek előfordulhatnak az utakon. Tavaly például, ugyancsak az önvezető autókkal bátran kísérletező San Franciscóban a Waymo kocsijai dugítottak el egy zsákutcát, de volt olyan is, amikor totális káoszt okozott egy szimpla kereszteződésben.

Azt persze nehezen lehet elvitatni, hogy az autonóm járművek kifogástalan működés mellett valóban biztonságosabbá és számíthatóbbá tehetik a közlekedést, addig azonban még nagy utat kell bejárniuk. Láthatólag ugyanis nemcsak technológiát, hanem a jogi kereteket és legfőképp a hatóságokat is fel kell készíteni erre a jövőre.

via – TNW, The Guardian, BBC

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

7 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

7 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

8 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

10 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

11 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

12 óra telt el azóta...