A titokzatos feketegyöngy – Razer Blackwidow V3 Mini Hyperspeed Phantom Edition teszt

Egy újabb felsőkategóriás ultrakompakt, egész pontosan 65%-os kiosztású billentyűzet került a tesztlaborba. A Razer új, immáron v3-as Mini billentyűzete, aminek ráadásul a külön speciális Phantom Editionjét tisztelhetjük meg. Megannyi felsőkategóriás extrával.

Doboz

Nos, ezúttal sem vitték túlzásba a Razernél. A dobozban ott lapul a billentyűzet, egy közepesen merev braided kábel, egy köszönetnyilvánító lap, némi jópofa matrica és a használati utasítás. Egy kupakleszedőnek azért örültünk volna, főleg ebben az ársávban.

Külső

Első ránézésre egyáltalán nem hivalkodó, sőt kifejezetten visszafogott.

Csak hogy a leginkább szembetűnőbbet említsem: egyetlen árva jelzést sem találunk a kupakok tetején.

Oldalról megpillantva már a szemünk elé tárulnak a funkcióbillentyűk, amit az FN+felső sor megadásával hívhatunk elő.

Na, de gyorsan el is oszlatnám a kételyeket, amint ugyanis bekapcsol a világítás, a szemünk elé tárul minden. Így már egy egészen másik arcát mutatja meg a BlackWidow V3 Mini, valószínűleg így már többek tetszését fogja elnyerni.

Ez egyébként azért jó, mert ha szeretnénk, simán maradhatunk a minimalista vonalon, kikapcsolt billentyűzetvilágítással, de ha úgy tartja kedvünk RGB mámorban úszhat az éjszakában az egész lakás.

Anyaghasználat

A Blackwidow V3 Mini Hyperspeed fémváz alapokon érkezik, ami a billenyűzet súlyán is érezhető. Amíg szemből főként a fém részek tűnnek fel, addig alulról már szinte csak a műanyag borítást találjuk.

Alapvetően egész strapabírónak tűnik a konstrukció. Ezt részben a váznak, de részben pedig a kupakszettnek köszönhetjük. Az amúgy is érdekes Phantom szett ugyanis duplafalú, két rétegű ABS-t vonulatat fel. Itt van a trükk, ugyanis ameddig az átlagos áttetsző kupakokat felülről szokták gravírozni, addig a Phantom Edition kupakjait aluról gravírozták. Épp a kialakítás miatt nem lehetett PBT anyagból megvalósítani, annak ugyanis sokkal gyengébbek a fényáteresztő képességei.

Maga a kupak anyaghasználata egyébként kiemelkedő, az egész billentyűzet esetén viszont már nem tudom jó szívvel ezt elmondani. Az alsó rész egy picit olcsó hatást kölcsönöz, de persze az is érthető, hogy ezt a részt szökőévente látjuk.

Az alsó részen találjuk egyébként a billentyűzet vevőegységét és a két fokozatban nyíló, strapabíró talpakat, aminek köszönhetően kényelmesebb lehet a gépelés.

Teljesítmény, használat

Jó ideje már, hogy a Razer elbúcsúzott a Cherry MX kapcsolóktól és elkészítették saját mechanikus kapcsolóikat. A tesztpéldányban a játékos körökben népszerű Green switch kapott helyet. Ez olyasmi, mint a Cherry MX Blue, csak picit még közvetlenebb, na meg jobban bírja a strapát, ugyanis 80 millió leütésre hitelesítették. Clicky feelingű kapcsoló lévén egy igen markáns leütési hanggal bír (hallgasd meg!), szóval aki inkább csendesebb társra vágyik az a Yellow Switch-ben fogja megtalálni önmagát.

De hogy kicsit szakmaibb vizekre evezzünk, a zöld kapcsolók 1,9 mm-nél érzékelnek, a teljes út pedig 4 mm hosszú. A gombokat pedig 50 g erő kifejtésével üthetjük le. A specifikációk után világos, miért érezzük direktebbnek a Cherry MX Blue-hoz képest, a Razer kapcsolói ugyanis 0,2 mm-rel korábban érzékelnek és egy leheletnyivel (10g) könnyebb lenyomni is őket.

Élvezetes volt vele a játék, a kapcsoló iszonyú pontos, kellemes visszajelzést ad a lenyomást követően.

Ha viszont játékon túl gépelésre adnánk a fejünket, úgy már új megvilágításba kerül minden. Az US kiosztás eleve egy elég kellemetlen dolog, hiszen a lapos enternek köszönhetően más a gombkiosztás, az „í” billentyű hiánya pedig talán még fájóbb pont. Mivel nem 60%-os, hanem 65%-os kivitelről van szó, így kapunk pár plusz extra gombot lent, amivel nem érződik annyira túlzsúfoltnak a billentyűzet, viszont a funkcióbillentyűket az FN+számsor megnyomásával tudjuk előhívni, ami nem a legideálisabb, de nem is erre lett kitalálva.

Van még itt egy elképesztő hasznos funkció, amiről idáig nem beszéltünk: ez pedig a 3 különféle üzemmód. A kábeles verziót mindannyian ismerjük, mindig jó, ha kéznél van egy Type-C kábel. Viszont ott van még a Razer HyperSpeed Wireless mód, ami egy rádiófrekvenciás üzemmód, aminek köszönhetően vezeték nélkül élvezhetjük az alacsony késleltetést.

Ha pedig hozzákötnénk a tévéhez vagy tablethez, netalán telefonhoz a BlackWidow V3 Mini Hyperspeedet, az sem okoz problémát. Nem kell semmjiféle átalakító, csupán átpöccintjük a Bluetooth üzemmódot és írhatunk is. Egyszerre pedig akár több készülék között is válogathatunk, ezt az üzemmódváltó segítségével tudjuk elérni, a billentyűzet hátsó részén található.

A gyártó állítása szerint akár 200 órás üzemidő is elérhető, amit Bluetooth módban, kikapcsolt világítás mellett mértek. A valóságban, olyan 80-120 óra ami reális.

 

Szoftver

A felsőkategóriás billentyűzetekhez felsőkategóriás szoftver tartozik. Itt nincsenek semmiféle korlátok szabva, tényleg mindent ránk bíznak. A világításnál nem csak pár üzemmód közül válogathatunk, hanem ránk borítják a teljes palettát. Mindent kombinálhatunk mindennel, így a kreatívabbak akár órákat eltölthetnek a megfelelő kombináció beállításával.

A fényeken újraoszthatjuk a billentyűzet teljes kiosztását, kezdve a jobb alsó ctrl melletti funkciógombbal, amit szerintem ember nem használt még korábban. Itt találjuk még a világításhoz tartozó beállításokat, amik főként az akkumulátor üzemidejére vannak kihatással.

Ezúttal a Synapse 3.0-ás verziójánál járunk már, amiben a jelek szerint javították a korábbi teljesítménybeli gondokat, gondolok itt a magas CPU, ill. memóriahasználatra. A használat során olyan 100-200 MB memóriát fogyasztottak a Razer különféle alkalmazásai, processzorból viszont valami elhanyagolható 0,5%-ot terhelt, mindezt egy középkategóriás Intel i5-8400 mellett. Szóval a Synapse se olyan borzalmas már, mint korábban.

 

 

 

 

 

Galéria