Tech/Tudomány

Csillagászati összegeket húz be NFT-vel a szuperügyes 13 éves tini

Bármennyire fanyalgunk a non-fungible tokenek (NFT-k) piacán, a blokkláncra mentett digitális műtárgyak (amelyek amúgy nem csak grafikák, hanem fotók, videók, 3D modellek, audió fájlok is lehetnek) még mindig nagyon kapósak. Bár sok szakértő arra számít, hogy

a hisztéria növelte lufi hamarosan kipukkad,

azért rendre előkerülnek nagy sikertörténetek. Az egyik ilyen az amerikai Nyla Hayes-é – osztotta meg a Gaming Bible.

A 13 éves lány egyetlen év alatt lett többszörös dollármilliomos – hosszúnyakú nők rajzolásával… Lévén elképesztő sikereket ér el (a képei külön-külön is legkevesebb háromezer dollárt, tehát több mint 1-1 millió forintot érnek), folyamatosan adja az interjúkat, amelyekben a rajzok titkáról kérdezik. Akkor lettünk csak igazán idegesek, amikor elmondta.

Fotó: Nyla Collection / Twitter

A kamasz nagyon szereti a brontoszauruszokat és az ikonikus történelmi nőalakokat. Ennyi. És ezt a két témát eddig több mint háromezer grafikán keverte össze. Az NBC News-nak nyilatkozva kissé tanácstalannak is tűnt, amikor a koncepcióját firtatták: egyszerűen vonzza a különböző kultúrákban élő nők megjelenése, így

a dínó mániával vegyítve hosszú nyakkal ábrázolja őket, és kész.

Egy múzeumban erre mondanánk, hogy „oké, nincs itt semmi látnivaló”; a neten viszont úgy tűnik aranyat ér. Főleg, ha a TIME magazin posztolja a képet és Serena Williams is retweeteli:

 

Néha a legegyszerűbb ötletek a legjobbak, de a siker kulcsa mindig az egyediség, és Nyla ezen belül érzett rá valamire.

Az Ubisoft tanulhatna tőle:

Gábor János

Korábbi cikkek

Beépített képjavító funkciót kap hamarosan a Windows 11

2024.02.12. - Még mindig terítéken a kérdés: Windows 10, vagy 11? Érdekes ez a helyzet,…

21 perc telt el azóta...

Játssz ezzel a 7 vízalatti horrorral és többé a fürdőkád se lesz ugyanolyan!

Gábor János 2024.02.12. - Ezzel tényleg bedobunk a mélyvízbe: ha eddig nem féltél a tengerfenéktől,…

52 perc telt el azóta...

„Savanyú a szőlő?” – A magyar e-kereskedők nekimennek a Temunak, amiért kapnak hideget-meleget

2024.02.12. - Igen sok negatív komment érkezett az Ecommerce Hungary nemrég megjelent videója alá, melyben…

1 óra telt el azóta...

Ezt tudja az AMD Ryzen 7 5700X3D – Az olcsó(bb) 3D alternatíva?

2024.02.12. - Az AMD Ryzen 7000 szériája és ezzel együtt az AM5 foglalat 2022 szeptemberében…

2 óra telt el azóta...

Azonnal töröld a telefonodról ezeket a veszélyes, fertőzött appokat!

2024.02.12. - Amikor telefonválasztás előtt áll az ember, akkor ma már nem olyan egyszerű a…

2 óra telt el azóta...

Le sem kell tölteni a Palworldöt, hogy 100 dolcsis Steam utalványt nyerj vele

2024.02.12. - Tudom, hogy akiket nem érdekel a Palworld, azok már baromira unják a vele…

2 óra telt el azóta...