Van egy olyan ország, ahol havonta egy lemezmeghajtó nélküli PlayStation 5 árát kérik el a szélessávú internetkapcsolatért.

Egy kisebb túlzással az internet mára már majdnem olyan fontos a modern ember életében, mint némelyik közmű. A segítségével értesülünk a legfontosabb hírekről és történésekről, a kifizetések nagy része már a neten keresztül történik, egyre többen dolgoznak az internet adta lehetőségek által, és még sok más mellett ezen keresztül tartjuk a kapcsolatot a barátainkkal és családtagjainkkal.

Az alapvető funkciók eléréséhez persze nem feltétlenül szükségszerű a szélessávú kapcsolat, az idő haladásával, úgy a technológia fejlődésével bizony alapkövetelmény lesz a jobb és nagyobb sebességre képes internetkapcsolat. Ez azonban számos területen számít a szó legszorosabb értelmében luxusnak.

A Cable.co.uk méréseiből, például kiderül, hogy van olyan ország a Földön, ahol átszámolva átlagosan 148.000 forintba kerül havonta a szélessávú kapcsolat. Ez az állam egyébként a világ legszegényebbikeként számon tartott közép-afrikai Burundi, amelyet szorosan követ a 109.000 forintos havidíjjal a nyugat-afrikai Sierra Leone, a dobogó harmadik fokára pedig a Brunei Szultanátus került, ahol átlagosan 89-90.000 forintba kerül egy hónapra a gyors internet.

Kép: Cable.co.uk

Ehhez – na meg a világ-átlaghoz képest is – Magyarország nagyon jó helyen szerepel. Nálunk kifejezetten olcsónak számít a szélessávú internet, legalábbis a Cable.co által megvizsgált 11 csomag alapján Európa egyik legolcsóbb országa vagyunk az átlag 5180 forintos havidíjjal. Ezzel a világ élbolyába is tartozunk, ugyanis itt állapították meg a 24. legkedvezőbb árakat.

A legkevesebbet egyébként Szíriában kérik a szélessávért, ami mindösszesen 2,15 dollárba, körülbelül 740 forintba került egy hónapra. Hasonlóan kedvező csomagokra lehet előfizetni Szudánban, ahol 1660 forintos kiadással kell számolni, de Belaruszban, Ukrajnában és Oroszországban is igen kedvező áron, 2500-2800 forintért már elérhető a szélessávú internet.

Azt sajnos külön már nem mérték, hogy az országokban milyen mértékű a kiépítés, a vidéki településeken mennyire érhetőek el a gyorsabb csomagok. Azokat az országokat viszont bele sem vették az összesítésbe, ahol az otthoni szélessávú szolgáltatás nem érhető el szélesebb körben, vagy ahol a valuta instabil.

Kép: Cable.co.uk

Ezeket az árakat látván egyáltalán nem tűnik irreálisnak Elon Musk – az elmúlt napokban megdrágított – űrinternetének elterjedése:

Megér ennyit? – Elon Musk a megszokottnál is drágábbá teszi az űrinternetét

 

https://leet.hu/2022/03/28/warzone-clash-royale-mortal-kombat-indul-a-samsunggamer-nights-2-0/

×