Ezek szerint az Unreal Engine 5 minden idők legjobb The Witcher-játékát is elhozhatja.

A CD PROJEKT RED március közepén valósággal sokkolta a játékosokat a semmiből jött The Witcher bejelentésükkel, amit ugyan a játék szempontjából lehet, hogy elkapkodtak kicsit, de jó előre szerettek volna leszögezni néhány fontos dolgot, ami a Cyberpunkos lekváros bukta után azért érthető.

A lengyel barátaink tehát fontosnak tartották, hogy nyílt lapokkal játszanak, ezért nemcsak a következő The Witcher-kalandot, hanem az Epic Games-el való szoros együttműködést is leleplezték. Azt persze gyorsan hozzátették, hogy ez mindössze technológiai összefonódást jelent, ami ugyan még sokáig fog tartani, de ez idő alatt nem tervezik Epic Games Store-exkluzívvá tenni az alkotásaikat.

A másik fontos pont, amit jobb láttak tisztázni, hogy a jövőben elengedik a The Witcher 2 óta toldozgatott REDengine-t, és mostantól áttérnek a legújabb, legfejlettebb Unreal Engine-re. Az ötös számozású játékmotort még 2020-ban mutatták be, mint a videojátékok következő lépcsőfokát, amit a tegnapi “The State of Unreal 2022” eseményen kifejezetten hangsúlyoztak.

Ugyanezen az eseményen pedig, mint az UE-család legújabb tagja a CDPR munkatársai is tiszteletüket tették, akik nem voltak rest részletesebben is elmagyarázni, hogy pontosan milyen szempontok alapján kötöttek ki végül az Epic technológiája mellett.

 

„A dolgok lehetőségei, amelyek elromolhatnak, vagy a forgatókönyvek, amelyeket figyelembe kell vennünk, exponenciálisan nagyobbak, mint a lineáris játékoknál. A játékosok bármilyen irányba mehetnek, elméletileg bármilyen sorrendben kezelhetik a tartalmat. Ahhoz, hogy ezt tényleg le lehessen foglalni, egy igazán stabil környezetre van szükséged, ahol nagyfokú bizalommal tudsz változtatásokat eszközölni, hogy nem fog 1600 más helyen elromlani a játék a későbbiekben.” – mondta Jason Slama játékigazgató.

Ezért is lehet remek választás az Unreal Engine 5, mivel ez a játékmotor különösen remeknek bizonyul a nagy, teljesen nyílt világok megalkotásához. Vagyis azokhoz a játékokhoz, amelyekkel a lengyel stúdiót is azonosíthatjuk – ez pedig felkeltette a figyelmüket.

Az, hogy áttérnek egy új, külsős játékmotorra, hatalmas súlyt vesz le a fejlesztők válláról, akik már a Cyberpunk 2077 készítése során is olyan technológiai problémákba ütköztek a REDengine-ben, melyeket nem tudtak megoldani a megjelenésre. De ugyanez igaz volt a világ egyik legjobbjának tartott The Witcher 3-mal is, ami ugyancsak borzalmas technikai állapotban jelent meg még 2015-ben.

Azzal, hogy technológiai munkát „kiszervezik”, olyan aspektusokra fognak tudni koncentrálni, mint például a játékmenet, a karakterek, a történet, vagyis azokra a dolgokra, amelyek a játék lényét alkotják. A fejlesztők arra is rámutattak, hogy így sokkal gyorsabban tudnak módosítani tartalmakon, vagy újabb prototípusokat létrehozni, mint valaha, ezzel pedig rengeteg idejük marad arra, hogy teszteljék őket, és ha kell jobbakra cseréljék.

Vagyis azzal, hogy az új The Witcher már az Unreal Engine 5-tel készül, lehetőséget ad a CD PROJEKT RED-nek arra, hogy ne csak a régi hibáikat ne ismételjék meg, hanem arra is, hogy azokra a dolgokra tudjanak fókuszálni a fejlesztés során, ami miatt – a hibáik ellenére – annyira szeretjük a játékaikat.

Mindeközben pedig még a The Witcher 3. évadának a forgatása is megkezdődött:

Tart a forgatás – Itt a The Witcher 3. évadának cselekménye

https://leet.hu/2022/03/28/warzone-clash-royale-mortal-kombat-indul-a-samsunggamer-nights-2-0/

×