Életmód

Az iPhone-ja mentette meg az életét a hasadékba zuhant snowboardosnak

Az iPhone-ja mentette meg az életét annak a brit snowboardozónak, aki a pályáról letérve egy hasadékba zuhant, amelyből nem volt képes kimászni – írta meg a Daily Mail.

A 41 éves Tim Blakey az Instagramon megosztott történetében mesélte el, hogy idestova már 17 éve űzi a sportot, emiatt pedig túlságosan elbízta magát. Már többször csúszott pályán kívül, ezért meg sem fordult a fejében, hogy történhet majd bármi probléma, de elbizakodottságában nagyobbat talán nem is tévedhetett volna.

Blakey az Alpok 3000 méteres magasságában teljesen egyedül 15 métert zuhant.

A legnagyobb szerencséjére egy hóhídon landolt, emiatt sérülésekkel ugyan, de túlélte a zuhanást. Ezután viszont kétszer is meg kellett gondolnia, hogyan és miért mozog, mivel a híd bármikor megadhatta volna magát. Nem telt sokba, mire eszébe jutott, hogy nála van az iPhone-ja, ami töltöttsége alig állt 3 százalékon állt, szerencséjére egy akkumulátor-erősítő is volt nála.

Lassan és óvatosan elővette a telefont, amin még elérhető volt a 3G-s kapcsolat, így használni tudta az iPhone segélykérő funkcióját. Nagyjából 20 perc volt, mire ezután fel tudta venni a kapcsolatot a segélyszolgálattal, ami azonnal megkezdte az intézkedést és arra utasították Blakey-t, hogy semmiképpen se mozduljon. Ezután készített néhány képet a helyzetéről, és addig bekapcsolva tartotta az iPhone-ját, ameddig csak lehetséges volt.

Az osztrák Michael Schwarzl önkéntes mentő pont a környéken tartózkodott a svájci Saas-Fee síparadicsomban, amikor megkapta Blakey pontos helyzetét tartalmazó segélyhívást. Az ő vezetésével is zajlott a mentés, így egy örökkévalóságnak tűnő 45 perc hóhídon eltöltött idő után Blakey – egy könnyebb bokasérüléssel – már úton volt a kórházba.

Blakey természetesen köszönetet mondott a mentőknek, illetve az Apple-nek is a szorult helyzetekben könnyen használható segélykérő funkciója miatt. Schwarzl szerint a készüléknek tényleg fontos szerepe volt a férfi túlélésében, leginkább azért, mert volt rajta telefonjel, így meg tudták határozni a baleset helyszínét. Az elbizakodott snowboardos elmondása szerint sokat tanult az esetből, és soha többé nem megy el biztosítatlan területre egyedül.

Érdekesség: Az Apple minden iPhone-ja rendelkezik vészhelyzeti SOS funkcióval. Használatához a legújabb modellekkel rendelkezőknek a jobb felső sarokban lévő bekapcsológombot kell ötször gyorsan egymás után megnyomniuk, ami után 8 másodperces visszaszámlálás indul. Amennyiben a hívás nem szakad meg, akkor az iPhone automatikusan hívja a helyi segélyhívó számot. A hívás után a telefonon beállított vészhelyzeti kapcsolattartóknak szöveges üzenetet küld a hívó fél tartózkodási helyével együtt.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

5 óra telt el azóta...

Gyermekpornográfia miatt letartóztatták az egyik legnagyobb anime-producert

Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…

6 óra telt el azóta...

Ezzel a 21 remek játékkal teljesen ingyen játszhatsz a Steamen

Bódi Dániel 2024.02.25. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

8 óra telt el azóta...

Régen minden jobb vót! – Hát ez a 10 ezredfordulós kütyü biztosan nem

2022. 09. 30. - A „régen minden jobb volt” csak akkor nem kozmikus csúsztatás, ha…

12 óra telt el azóta...

11 teljesen kamu fotó, amit valódinak hitt a világ

Gábor János 2022. 09. 14. - Szívesen mondanánk, hogy tökélyre fejlesztett mediahack mind, de nem…

13 óra telt el azóta...

Különös, de pont a Terminátor 1 forgatása előtt gyilkolt először embert egy robot

Bódi Dániel 2023.08.24. - Nagyjából az ipari forradalom idején foganhatott meg az emberben a robotoktól…

14 óra telt el azóta...