Újabb kényes ügyletek derültek ki Mark Zuckerberg háza tájáról.

A Facbookot eddig is sorra érték a vádak, miszerint rendre törvénytelen, jogilag és etikailag is kikezdhető módszerekkel próbálja ellehetetleníteni a fel-feltűnő riválisait. A már Metaként működő vállalat jelenleg is farkasszemet néz az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság által indított eljárással, amelyben monopolhelyzet kialakításával vádolják.

Azért, hogy a Facebook látható ellenfelek nélkül maradjon pedig nagyon úgy tűnik, hogy tényleg minden hajlandóak megtenni. A The Washington Post szerint ugyanis a Meta, akkor még Facebook, súlyos pénzeket fizetett a Mitt Romney amerikai politikus marketingcégének, a Targeted Victory-nak, hogy az új kihívójaként díszelgő TikToknak rossz hírét keltse.

A Romney vállalata ezután elkezdte „rávenni” a hírportálokat, hogy sorra jelentessenek meg olyan anyagokat, amelyekben a TikTokot a fiatalok legnagyobb megrontójaként tüntetik fel. Ezt elsősorban olyan cikkekkel kezdték, melyekben a TikTokon terjedő veszélyes és idióta kihívásokat mutatják be, de többször helyeztek el ezekről szóló hirdetéseket is az online felületeken.

Mint kiderült, ezek egy része még csak nem is létezett, amelyek pedig megjelentek a videós közösségi oldalon, azokat valójában a Targeted Victory indította el, méghozzá a Facebookról. 

Zuckerberg és Romney lejárató kampánya végül sikeres volt. Kongresszusi képviselők és helyi tisztviselők egyre másra szólaltak fel a TikTok ellen, mondván, hogy jelenleg ez a legkárosabb dolog a tizenévesek körében, ami azért is veszélyes, mert nem amerikai illetőségű a cég. Ez pedig a Washington Post szerint arra is kapóra jött, hogy eltereljék a figyelmet azokról a kritikákról, amelyekkel a Metát illették az adatvédelmi és trösztellenes hozzáállása, és a Facebook fiatalokra gyakorolt káros hatásairól szóló jelentések és hírek miatt.

Facebook szóvivője a Washington Post megkeresésére megvédte a Targeted Victory kampányát, mondván, „hogy minden platformnak, így a TikToknak is, olyan szintű ellenőrzéssel kell szembenéznie, amely megfelel a növekvő sikerüknek”, illetve „mélységesen aggasztónak találják a jelentést, de kíváncsiak, hogy mit lép erre a TikTok.”

Az írek legalább egyre keményebben harcolnak a Meta kétes ügyletei ellen:

Az írek szétbüntetik a Facebookot! – Már megint kiosztottak egy 6 milliárdos sallert

 

×