Gaming

Öngól? – A PS-exkluzívok megjelenéskor nem kerülnek be a Sony szolgáltatásába

A Sony hosszas rákészülést követően végre leleplezte a Game Pass legnagyobb ellenfelének szánt PlayStation-ös szolgáltatást, a PS Now-t is magába olvasztó megújult PlayStation Plust. Most még azonban egyetlen dologban egyezik a rivális modellel, mégpedig hogy egy bizonyos összegért cserébe több száz játékhoz enged hozzáférni.

Viszont!

Az új PS+ csomagok ugyan tartalmaznak játékstreaminget, de az csak a Sony konzoljain és PC-n lesz elérhető, az induláskor legalábbis egészen biztosan. A másik szignifikáns különbség, amit a nagy bejelentőben még nem emeltek ki túlzottan, és csak a Gamesindustry kérdésére árulta el a PlayStation üzletág feje, Jim Ryan. Vagyis a PlayStation legújabb exkluzív címei bekerülnek-e megjelenéskor a kínálatba?

Nos, a válasz az, hogy nem.

Ryan mindezt azzal indokolta, hogy ha a PlayStation Studios játékai azonnal elérhetővé válnának az előfizetéses játéktárból, azzal megtörnék azt a lendületet, amelyet az elmúlt évek során szereztek. A játékaik sikeresek, a jó eladásokat pedig újabb remekművek elkészítésébe forgathatják, ezt a fajta eredményes körforgást pedig kár volna megbolygatni.

„Ami a saját játékainknak ebbe a szolgáltatásba, vagy bármelyik szolgáltatásunkba történő bevezetését illeti, a megjelenésük után… mint azt jól tudják, ez nem egy olyan út, amelyen a múltban jártunk volna. És nem is fogunk erre az útra lépni ezzel az új szolgáltatással. Úgy érezzük, hogy ha ezt tennénk a PlayStation Studios által készített játékokkal, akkor ez az eredményes kör megtörne. A stúdiónkba történő befektetések mértéke nem lenne elégséges, és úgy gondoljuk, hogy emiatt a játékok minősége sem olyan lenne, mint amit a játékosok szeretnének.” – nyilatkozta Jim Ryan.

Jim Ryan

A szakember azért hozzátette, hogy biztosan nem jelenti ki, hogy ez valamikor a jövőben nem fog megváltozni, hiszen sokáig azt sem gondolták volna, hogy az exkluzív címeiket egy napon majd PC-re portolják, aztán csak lett egy Horizon, egy Days Gone és egy God of War.

Az viszont egy nagyon jó kérdés, hogy a játékaik a megjelenéstől számítva mennyi időn belül érkeznének a szolgáltatásba, erre azonban nem tudunk egyértelműen választ adni. Csupán Ryan mondataiból következtethetünk, aki különös mód kiemelte, hogy a PS+ és a PS Now előfizetőik kétharmada egy évre előre fizet elő, nem pedig a havi, vagy a háromhavi fizetési opciót választja.

„Ez egy olyan terület, amelyet nagyon alaposan megvizsgáltunk. A 12 hónapos előfizetők számára a PlayStation Plus Extra havi előfizetési díja 8,33 dollár lesz, a PlayStation Plus Premium pedig 9,99$. Úgy véljük, hogy ez egy kiváló ár-érték arányú ajánlat, ahhoz képest, amit az emberek kapnak. Ez egyszerűen nem lenne lehetséges, ha a stúdiónk játékait megjelenésükkor tennénk be a szolgáltatásba.” – magyarázza Ryan.

Ez pedig azt sejteti, hogy a Sony saját gyártású játékai egy éven belül nem fognak bekerülni a szolgáltatásba. Vagyis azok a játékosok, akik szeretnének mielőbb játszani az olyan magas minőséget képviselő exkluzívokkal, mint amilyen a God of War: Ragnarök, azoknak továbbra is meg kell venniük. Hogy ez a jövőre nézve egy jó taktika, esetleg egy öngól a Game Pass-al szemben, azt egyelőre még nehéz megmondani. A Sony mindenesetre nyitott az új lehetőségekre.

Ha szeretnél még többet megtudni a Sony új szolgáltatásáról, akkor érdemes lehet elolvasnod ezt:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Jól betütükézve vette át a díját Pedro Pascal, amit a The Last of Us-ért kapott

Bódi Dániel "Ez több okból is helytelen. Egy kicsit részeg vagyok. Azt hittem, hogy berúghatok"…

6 óra telt el azóta...

Gyermekpornográfia miatt letartóztatták az egyik legnagyobb anime-producert

Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…

7 óra telt el azóta...

Ezzel a 21 remek játékkal teljesen ingyen játszhatsz a Steamen

Bódi Dániel 2024.02.25. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

9 óra telt el azóta...

Régen minden jobb vót! – Hát ez a 10 ezredfordulós kütyü biztosan nem

2022. 09. 30. - A „régen minden jobb volt” csak akkor nem kozmikus csúsztatás, ha…

13 óra telt el azóta...

11 teljesen kamu fotó, amit valódinak hitt a világ

Gábor János 2022. 09. 14. - Szívesen mondanánk, hogy tökélyre fejlesztett mediahack mind, de nem…

14 óra telt el azóta...

Különös, de pont a Terminátor 1 forgatása előtt gyilkolt először embert egy robot

Bódi Dániel 2023.08.24. - Nagyjából az ipari forradalom idején foganhatott meg az emberben a robotoktól…

15 óra telt el azóta...