Megérkezett Nintendo Switchre a Chocobo GP, ami a gokartjátékok kategóriáját erősíti a platformon. Leteszteltük, íme a véleményünk!

A Chocobo GP egy régóta esedékes folytatása a gyakran figyelmen kívül hagyott PlayStation klasszikus Chocobo Racingnek. Valójában 23 év telt el azóta, hogy az első iteráció megjelent, szóval megbocsájtható, ha nem emlékeztek rá. Ezúttal azonban a Chocobo GP Nintendo Switchre kanyarodott, ahol nagy fába vágták a fejszéjüket a Square-nél, ugyanis a kategória nagykutyája, a Mario Kart is megtalálható itt. Mondjuk az tisztán látszik, hogy temérdek elemet átemeltek a riválistól…

Hogy világos legyen: a Chocobo GP játékélménye nagyrészt a Mario Kartéra hajaz, viszont ez nem feltétlenül baj. Elvégre utóbbiban csak és kizárólag a Mario-univerzum szereplőit irányíthatjuk, itt viszont a Final Fantasy sorozat szereplői, lényei és idézői kerültek reflektorfénybe.

 

Míg a színes grafika és az aranyos karakterek miatt a Chocobo GP úgy néz ki, mint egy gyerekeknek szóló játék, még a legtapasztaltabb játékosok számára is rengeteg kihívást nyújthat. A versenyek kaotikusak és kiszámíthatatlanok, a pályák pedig tele vannak meglepetéssel, így egy pillanatra sem lankadhat a figyelmünk.

A játék első indításakor a menürendszer a „Chocobo GP” módot emeli ki, amely a játék online többjátékos módja. Elgondolkodtató döntés, hiszen először csak Chocobo lesz feloldva mindenkinek, mint játszható karakter.

Ám valójában a Story módban érdemes elkezdeni játszani – hiszen nemcsak a játék összes mechanikájával ismerkedhetünk meg itt, hanem temérdek karaktert is feloldhatunk, amikkel már elérhető a sokszínű játékélmény hatása. Mindegyik karakter igyekszik egyedi lenni, így mindegyiknek van egy speciális képessége, na meg rendhagyó statkiosztása. Vannak gyorsabb, nehezen irányítható versenyautók, viszont előfordul jól kezelhető, kevésbé gyors kisautó is.

Ami a versenyeket illeti, a Chocobo GP egy standard gokartjáték. A pályák tele vannak rejtett levágásokkal, Power-Upokkal, na meg csapdákkal. Itt is vonhatunk magunk köré pajzsot, ami kivédi az ellenfelek támadásait, de akár mi magunk is megdobálhatjuk a többieket például tűzgolyókkal. Lehetőségünk van egy pillanat alatt hatalmas sebességre gyorsulni, de akár teleportálhatunk előre és vissza is a pályán. Ez azért is érdekes, mert a megnyitott kapu akár az ellenfeleket is visszalökheti a pályán, így ha jó helyre pakoljuk, megszívathatjuk a teljes futamot.

Egyes képességek egymásra is halmozhatók, így ha egy bizonyos sorrendben sütjük el a megfelelő erősítéseket, még erősebb hatást adhatunk nekik. Ez egy különösen kaotikus versenyzést tesz lehetővé, ahol soha nem tudhatod, mi fog történni a következő kanyar után.

blank

A Power-Upok kiosztása viszont nincsen jól kiegyensúlyozva. Amikor az élen állunk, továbbra is képesek vagyunk ugyanazokat a sebességnöveléseket felvenni, így még nagyobb előnyre tehetünk szert. Ezt a kellemetlenséget a Mario Kart-széria például már évekkel ezelőtt orvosolta.

Itt is kulcsfontosságú a driftmechanika, mint az összes többi gokartjátékban. Ha megfelelően alkamazzuk, felturbózhatjuk a gépünk sebességét, na meg jobb ívben vehetjük be a kellemetlen kanyarokat. A legtöbb esetben ez jól működik, de könnyen rá lehet szokni a mechanikára, akkor pedig arra lehetünk figyelmesek, hogy a nagyobb egyenesekben is így akarunk felgyorsulni, ez pedig nagyon nem működik.

Összesen kilenc pálya található a játékban, s mindegyiknek megtalálható a pálya egy hosszú és rövid változata is. Viszont itt tényleg csak ennyi a különbség, nem működnek máshogyan a különféle verziók.

blank

Hasonlítsd össze ezt a Mario Kart 8 Deluxe-szal, amely 48 pályát és DLC-t tartalmaz. Látható, hogy a Chocobo GP korlátozott választéka gyorsan repetitívvé és unalmassá válhat. Szintén nem tűnnek túl mélynek, részletesnek a pályák, bár lehetséges, hogy bizonyos eldugott játékelemeket még nem fedeztünk fel.

A Story Mode elég silány és csupán 2 és fél óra alatt teljesíthető. Annak ellenére, hogy nem ez a fő vonzereje a gokart játékoknak, jó lett volna egy kicsit több anyag a címbe. Biztos vagyok benne, hogy a Final Fantasy rajongók fognak maguknak szerezni némi kellemes pillanatot, de sajnos a Chocobo GP jelen esetben nem képes hosszantartó örömet okozni.

blank

A Story módon kívül hozzáférhetünk az online és helyi többjátékos játékhoz, időmérő edzésekhez, sorozatversenyekhez és egyéni versenyekhez is a teljes játékban (az ingyenes verzióban csupán csak a Chocobo GP mód játszható). Ebből a szempontból vicces, hogy szinte egy teljes játék árát elkéri a csomagért a Square, holott a lényegi rész egyébként ingyenes. A mikrotranzakcióktól hemzsegő játék üres és lelketlen lesz emiatt, a „dobozos” változat megvásárlását nem is szívesen ajánlanám.

Legnagyobb szívfájdalmam, hogy egy hatalmas potenciállal megáldott játékot ismét sikerült feláldozni a pénznyelők oltárán. Azért hagytam ezt a játékelemet a teszt végére, mert nem tudom felfogni épésszel, hogy mi szükség volt erre. Ráadásul ha megvásároljuk a Chocobo GP „Season Passt”, az alig értékeli a beleölt játékperceket. Az első csomag 60. szintjén szerezhető meg például a legendás Cloud, amit nemhogy órák, de napok árán lehet csak megszerezni. Egyértelműen arra akarják rávenni az embereket, hogy miután körülbelül 15 ezer forintért megvásárolták a játékot, még további komoly ezreseket öljenek abba, hogy egy ikonikus karaktert irányítsanak. Mivel annál unalmasabb a játék, hogy kőkemény órákat öljünk a fejlődésbe, ott van a szintek megvásárlásának a lehetősége. S amikor ezt megláttam, a Chocobo GP teljesen elvágta magát nálam.

 

És ha mikrotranzakciók, akkor persze ott vannak megint a megvásárolható skinek, matricák, festések. Szintén valós pénzért…

A platformon van olyan játék, ami bőven többet nyújt a Chocobo GP-nél, hasonló testreszabási lehetőséggel, de cserébe az alapjáték árán. Jót tett volna a Final Fantasy rajongóknak, na meg a gokartjátékok szerelmeseinek egy jó Mario Kart rivális, viszont a Square Enix pénzéhsége ezt felemésztette. Egy igazán szórakoztató játékot kaptunk, de a köntös, amibe belehelyezték gyomorforgató. Érdemes kipróbálni, de melegszívvel nem ajánlom mindenkinek. Pláne nem kisgyerekeknek, akik pillanatok alatt óvatlanul leszívhatják a szülők bankkártyáját.

Összefoglalás

Versenyzésnek álcázott pénznyelő – Chocobo GP teszt


Szerzői értékelés

4

A platformon van olyan játék, ami bőven többet nyújt a Chocobo GP-nél, hasonló testreszabási lehetőséggel, de cserébe az alapjáték árán. Jót tett volna a Final Fantasy rajongóknak, na meg a gokartjátékok szerelmeseinek egy jó Mario Kart rivális, viszont a Square Enix pénzéhsége ezt felemésztette. Egy igazán szórakoztató játékot kaptunk, de a köntös, amibe belehelyezték gyomorforgató. Érdemes kipróbálni, de melegszívvel nem ajánlom mindenkinek. Pláne nem kisgyerekeknek, akik pillanatok alatt óvatlanul leszívhatják a szülők bankkártyáját.

Final Fantasy karakterek

Kellemes többjátékos élmény

Az egész a mikrotranzakciókra épül

Kevés pálya

Lassú Season Pass haladás

Nem nyújt semmi újat

Olvasói értékelés

0
blank

Stranger Things bögre - ABCDEF2990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Peaky Blinders bögre - By order of the Peaky Blinders2990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Birmingham2990Kosárba

Stranger Things bögre - Friends dont lie2990Kosárba

The Boys bögre - F**k Supes2990Kosárba

The Boys bögre - Butcher2990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Thomas Shelby2990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Stranger Things bögre - fekete3990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Stranger Things kulcstartó - Stuck in the UpSide Down1490Kosárba

Stranger Things bögre - Upside Down4990Kosárba

The Boys bögre - Homelander2990Kosárba

The Boys bögre - Dont be a c*nt2990Kosárba

Stranger Things bögre - fehér3990Kosárba

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)7990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Strong 4G LTE Router 300 (4GROUTER300)

25 990 Ft

Kosárba

25 990 Ft
blank

4G LTE Router 300 4G LTE Router 300 Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú… tovább »

25 990 Ft

Kosárba

- 4G LTE internet kapcsolatát bárhol - Helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - 2db SIM kártya adapter (A SIM-kártya nincs benne) - Internet kapcsolat bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel - 2db leszerelhető külső antenna a jobb 4G LTE teljesítményért - 4x Ethernet LAN port a vezetékes csatlakozáshoz az internetre

Strong 4G LTE Router 300M (4GROUTER300M)

22 990 Ft

Kosárba

22 990 Ft
blank

Strong 4G LTE Router 300M     Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú internet… tovább »

22 990 Ft

Kosárba

- Ossza meg a 4G LTE internet kapcsolatát bárhol, bármelyik vezetékes vagy Wi-Fi eszközével - Rendkívül kompakt és elegáns kialakítás - Akár további beállítások nélkül is használhatja: Csak helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - Szolgáltató független termék, hogy mindig kihasználhassa a szolgáltatók legjobb ajánlatait. - 1x Nano-mikro SIM-kártya adapter bármilyen típusú SIM-kártyához - 1x Ethernet port bármilyen vezetékes eszköz internethez történő csatlakoztatásához - 2x levehető külső antenna SMA csatlakozókkal a jobb 4G LTE teljesítmény érdekében - Ossza meg az internet kapcsolatát bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel

Kacsolódó cikkek

×
blank