Elon Musk műholdas internete eddig sem volt egy olcsó mulatság, a mai naptól viszont még egy kicsit drágábbá vált. Persze elmondhatjuk, hogy az indulása óta rengeteget fejlődött, ugyanakkor érdemes azt is látni, hogy ilyen magas áron, de minimum egy budget csomag nélkül szinte lehetetlen lesz betörnie a globális, szélesebb körű átlagos piacra.
A Starlink a mai napig havi 30-35.000 forint körüli árakon mozgott (a dollár árfolyamától függően), ahhoz viszont, hogy legyen kapcsolatunk még meg kell vennünk a 160-170.000 forintba kóstáló vevőegységeket is. És ez csak az alapcsomag, Muskék a következő hónapokban tervezik elindítani a prémium szolgáltatást is, amiért 156.000 forintot kérnek havonta, míg az elengedhetetlen Starlink vevőantennát, a modemet és a routert mellé majdnem 800.000 forintért kínálják.
Az áremelés egyelőre csak a már meglévő alapcsomagot fogja érinteni, ami mától 110 dollárba, kb. 37.000 forintba fog kerülni per hó. A vevőegységek is drágulnak, melyekért ezután 600 dollárt, mintegy 203.000 forintot kell kicsengetni. (A forintár az árfolyammal együtt változhat.)
A SpaceX a szolgáltatás drágulás okaként kizárólag az inflációt nevezte meg, bár azt is kiemelték, hogy a Starlink az indulás óta jelentősen bővítette infrastruktúráját: megháromszorozta a pályán lévő műholdak számát, és megnégyszerezte a földi állomások számát is. Mindezt úgy, hogy a 2020 októberi indulását követően egyszer sem emelt árat.
Elon Musk nemrég azt sugallta, hogy a Starlinknek jelenleg már 250.000-nél is több ügyfele van 25 országban – és egyre csak fejlődik. A vállalat nemrég a háború sújtotta Ukrajnába is küldött Starlink vevőegységeket, hogy ezzel biztosítsa az ukrán vezetés és a civilek internethez való hozzáférését, korábban pedig a tongai vulkánkitörés áldozatainak biztosított ingyenes hozzáférést.
De nemcsak a katasztrófa sújtotta területeken veszik hasznát az űrinternetnek, hanem olyan településeken, falvakban is, ahová már nem érnek el a földi szolgáltatások. Ennek több oka is lehet, az egyik ilyen lehet például a magas kiépítési költségek, vagy bármilyen kiépítési nehézség. Az ilyen helyeken a Starlink képes lehet akár stabil szélessávú kapcsolatot is biztosítani. A műholdas internetre tehát bizonyos helyzetekben és körükben nagyon is szükség és igény is van, a kérdés csupán az, hogy milyen áron?!
via – DigitalTrends, TechCrunch
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…
Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…
RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…