Az Nvidia már a múlt évben finoman jelezte az előzetes tervei felsorolásánál, hogy 2022-ben bizony belépnének a szerver CPU piacra is, nem csak mobilprocesszorokban gondolkoznak. Azt is lehetett már tudni, hogy várhatóan a „Grace” nevet fogja majd viselni az újdonság, melyet nem feltétlenül a Gamer közösségnek szán a zöld óriás, ez az egység leginkább a szerverekben, adatközpontokban tehet majd jó szolgálatot. A manapság “divatos” feladatok közül leginkább a mesterséges intelligenciával és a gépi tanulással kapcsolatos számítások elvégzésére lehet kiváló az ARM architektúrájú CPU.
Íme Grace és Hopper!
A fenti képen látható terméken egy Grace processzor és egy Hopper nevet viselő GPU kapott helyet. Nem véletlenül forrasztották egy lapkára a két chipet, hiszen az egységek közötti kommunikáció hétszerese a jelenleg elérhető PCIe Gen 5 maximális sávszélességének, otthoni körökben megszokott interfészekkel lehetetlen lenne megoldani ezt a gyorsaságot.
A Grace CPU ARMv9 architektúrára épül, egy lapkában 72 darab ilyen magot találhatunk némi gyorsítótárral megfűszerezve. A memóriákból is a legfrissebb, LPDDR5X szabványt támogatja, ez nem is kérdés. Fontos megjegyezni, hogy az Nvidia adatai alapján másfélszer gyorsabbak a Grace-szel felszerelt gépek az AMD EPYC Rome processzorokat használó állomásokhoz képest. Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy elég erősen indít a számára eddig ismeretlen területen a zöld óriás. A H100-as Hopper GPU a TSMC 4 nanométeres gyártósoráról gurult le, így fejlettebbnek tekinthetjük, mint a jelenlegi gamer gépekben megtalálható Ampere (RTX 3000) kártyákat. Ennek megfelelően VRAM-ból is HBM3 szabványt használ, méghozzá 80 GB-os kapacitással.
Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor a H100 GPU már idén, míg a Grace CPU 2023-ban érkezhet meg az Nvidia partnereihez, hogy újabb szintre emelje a gépi tanulással és mesterséges intelligenciával foglalkozó szervergépeket.
Forrás: TomsHardware
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…