Korábban már említést tettünk róla, hogy érkezni fog egy SBC-ből megszerezhető FUT Fantasy lap, aki nem más, mint a West Ham támadója, Michail Antonio. Nos, eljött az idő, ugyanis ma este 19:00-tól elérhetővé válik mindenki számára, így érdemes lehet előkészíteni a fodder-eket.
Senkit ne tévesszen meg a 88 Rating, mert abszolút nem egy rossz lappal állunk szemben, igaz, hogy a játék ezen szakaszában van már néhány egyéb alternatíva, ami ugyancsak működőképes lehet, amennyiben nem tartunk az újonnan érkező speciális kártyára igényt. 93 Pace, 90 Shooting, valamint 88 Dribbling áll többek között a rendelkezésünkre, hogy kihozhassuk belőle a maximumot.
Igaz, hogy korábban már jött egy tökéletes opció a Showdown Origi-vel, hogy remek csatárt zsebeljünk be, viszont, mivel az egy időszakos kártya volt, itt pedig egy éppen aktuális és fejlődő lapról van szó, érdemes lesz szemmel tartani. No, meg arról se feledkezzünk meg, hogy a játék korai szakaszában a Rulebreakers Antonio lap abszolút megállta a helyét. Reméljük, hogy a ma érkező FUT Fantasy lapnak az összeállítási ára is barátságos lesz, mert akkor pláne érdemes vele foglalkozni.
Ti kipróbáljátok?
Kiemelt kép: Sky Sports
Ezt olvastad már?
2024.02.21. - Szinte már meg sem lepődünk azon, ha egy szolgáltató hirtelen bejelenti: valamivel drágább…
Gábor János 2024.02.21. - Alig néhány hete kapta meg és máris sikeresen mozgat egérkurzort a…
2023.02.21. - Annak ellenére, hogy sokak szerint a Warzone is már kezd egy kicsit átmenni…
Gábor János 2024.02.21. - A Respawn titokzatos új Star Wars játéka állítólag egy Mandalorian FPS…
Bódi Dániel 2024.02.20. - Hiába nincs érdemi kihívója a Game Pass játékszolgáltatásnak, a Microsoft egyáltalán…
Ű Bódi Dániel 2024.02.20. - A Batman Arkham-széria után legalább akkora rajongás és tisztelet alakult…