Mondjuk az összesen 2,5 millió forintos setup mellet aprópénznek is tűnhet az a hét darab tízezres, amit a kábelért kérnek Apple-ék.

Az azért csak nagyon keveseket lep már meg, hogy az Apple messze hírhedt a kütyüinek és kiegészítőinek túlárazásairól. Máig mémek apadhatatlan forrása például az 1000 dollárra belőtt Apple Pro Stand, ami lényegében csak egy monitortartó, de hasonló magasságokba emelkedett a 8000 forintos törlőkendő is, most pedig egy újabb versenyző indul a kategóriában.

Az Apple minapi rendezvényén ugyanis bemutatták a Studio Display-t, ami önmagában egy kifejezetten szupernek hangzó kijelző, főleg ha egy Mac Studióval használjuk, a kiegészítőinek árazásában azonban egy picit talán ismét elvetették a sulykot. Ezt leginkább a kábelek árszabásánál tapasztalhatjuk, amiből (egyelőre) csomagolnak egyet a Studio Display mellé, ha újat-hosszabbat szeretne valaki venni, nos, akkor könyékig bele kell nyúlni a zsebbe.

Az új kijelző dobozában alapból egy 1,8 méteres Thunderbolt 4-et találunk, ami a legtöbbeknek azért bőven elég szokott lenni a használathoz. Ha viszont valamiért egy újra, vagy egy ennél hosszabbra lenne szükség, akkor

vehetünk az Apple-től egy 1,8 méteres kábelt 54.990 forintért, vagy egy 3 métereset 67.990 forintért.

Igen, az Apple ennek is meg fogja kérni az árát. Az persze bizonyos, hogy idővel megjelennek majd a piacon a harmadik féltől származó Thunderbolt Certified kábelek is, melyek már jóval pénztárca kímélőbb árazást kapnak, így akinek számít, annak lesznek más, olcsóbb lehetőségei. Ugyanakkor az is valószínű, hogy aki befizet a több mint 2 millió forintba kóstáló setupra, az nem a 70.000 forintos Thunderbolt 4 Pro kábelen fog hosszasan morfondírozni.

Az áremelkedés emellett az olcsósított iPhone SE 2022-t is érintik, amelyért a korábbinál valamivel többet kell kicsengetni:

Íme az új olcsó, A15 chippel felvértezett iPhone SE – és pár nap múlva meg is jelenik

borítókép: ScreenRant

https://leet.hu/termek/pulsar-pcmk-hotswap-tkl-80-barebone-iso-billentyuzet-feher-pcmk821w/

×