Péntektől lehet előrendelni, jövő hét végén pedig már ezen olvashatjuk a Leet.hu-t.

Az Apple várva várt eseményén két év után visszatért az olcsó, de egyáltalán nem gyenge iPhone SE széria egy újabb moddellel, ami tulajdonképpen pontosan olyan jó lesz, mint amire előzetesen számítottunk.

Az új modellt érintő pletykák ugyanis igaznak bizonyultak, mivel az Apple középkategóriát célzó készüléke  valóban megkapta az A15-ös chipet, ami egyben 5G kompatibilitással és hosszabb üzemidővel is jár. A készülék egy 12 megapixeles hátlapi objektívet kap, amihez számos, az új chippel együtt járó új funkció és képesség is társul, ergo egészen remek képeket lehet majd készíteni vele.

Az új SE továbbá IP67-es por- és vízállósággal rendelkezik, az új csúcskészülékekkel ellentétben a TouchID gombot is találunk rajta, méreteiben, kialakításában és anyaghasználatban (alumínium és üveg) pedig közel azonos lesz az előző verzióval. Ez sokaknak negatívum lehet, de az Apple az új chip mellett így tudta garantálni a kedvező árcédulát.

Az új iPhone SE előrendelése március 11-én indul három színben: fekete, fehér és piros, a boltokba pedig egy héttel később, március 18-án kerül 429 dollárért, Magyarországon 194.990 forintért. 

Akciófigyelő | 2 millió forint értékű 1000 játékos csomagot adnak csak 3000 forintért

 

https://leet.hu/shop/newmerch/

×