A CODEX cracker-csoport hivatalosan is bezárja kapuit. Az ikonikus team az elmúlt nyolc évben segítette azokat, akik nem akartak játékokért fizetni.

Hiába a rengeteg akció, hiába a rendszeres ingyenes játékok, még mindig nagyon sokan töltenek le játékokat ingyenesen az internetről. Legyen az egy torrent vagy bármilyen cracker oldal, az illegális játékletöltésnek még mindig nagy piaca van. Persze megértjük, hogy vannak olyanok, akik nem tudnak rendszeresen 20-30 ezer forintot költeni egy játékra, amivel aztán lehet, hogy nem játszik pár óránál többet. Ám az illegális letöltésnek sajnos más ára is van, például a kalózprogamok telepítése. Most úgy tűnik még nehezebb dolga lesz a letöltőknek, hiszen egy ikonikus ckackercsapat vonul nyugdíjba – írja a TorrentFreak.

A sokak által ismert CODEX, mely még a legszigorúbb másolásvédelmet is fel tudta törni, megszűnik.

Amióta csak megjelentek a videojátékok, azóta létezik kalózkodás is, ami ellen a kiadók egyszerűen tehetetlenek. Kezdetben persze floppy-lemezt másoltunk, aztán CD-t, DVD-t, majd jött a torrent és a letöltés. Az elmúlt évtizedekben sok crackercsapat jött létre, de talán egyik sem volt annyira ismert, mint a CODEX.

A CODEX 2014-ben alakult, az évek során azonban igen népszerű lett. A csoport rekordidő alatt törte fel a legerősebb másolás-védelmi rendszereket, köztük a Denuvot. A legtöbb játékkiadó félt is a CODEX-től, de néhány kisebb fejlesztő megtiszteltetésnek vette, amikor a csoport feltörte a játékát. A Warhorse Studios, a Kingdom Come: Deliverance mögött álló fejlesztőcsapat, elkészítette a CODEX NFO óriási mását, amely az irodájukban díszeleg.

Megalakulása óta több mint 7000 CODEX által feltört játék jelent meg, amelyek végül több millió játékletöltő kezébe kerültek.

Ez azonban nemrég véget ért, CODEX nyugdíjba vonul.

A „The Sims 4 My Wedding Stories” leírásában a CODEX hivatalosan bejelentette visszavonulását. Na persze nem valamilyen kényszerből lesz vége. A csoport azt írta, hogy elérte a célját, ugyanakkor kritikusan szemléli a cracker-világ jelenlegi helyzetét.

A CODEX azt írja, hogy kezdetben versenyzett a RELOADED csapatával, az akkoriban meghatározó PC-játék-feltörő csapattal. A verseny azonban csak rövid életű volt.

„Szórakoztató és néha mocskos kaland volt, sok adok-kapok mindkét oldalról. De sajnos nem tartott sokáig, és a RELOADED el kezdett összeomlani, majd lassan szétesett. Így kevésbé volt érdekes a cracker színtér” – írja a CODEX.

A másik dolog, hogy az utóbbi időben a minőség is romlott. A csoport szerint egyre gyakoribb, hogy új csoportok jönnek létre, és veszik át a régi csoportok címkéit, ami ugyan segít nekik gyorsan népszerűségre szert tenni, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a minőségük is megfelelő. Vagyis a kalózok a kalózokat is szétkalózkodják.

„Tehát most, évekkel a célunk elérése után úgy érezzük, ideje továbblépni. Köszönjük mindenkinek, aki elkísért és támogatott utunkon” – írja a csoport.

Hogy jobb-e letölteni egy játékot, mint megvenni? Erről is írtunk már:

Torrentezzem le, vagy jobb ha megveszem? – A magyar népi hagyomány, a warez

 

https://leet.hu/streamplify

×