A STALKER folytatásán dolgozó kijevi fejlesztőcsapat a videojátékos közösségekhez fordult támogatásért.

A napokban teljesen elszabadult az ukrán-orosz konfliktus, ami egyre keményebb helyi háborúba torkollik. Ukrajnát percről-percre heves harcok rázzák meg, és ahogyan azt sejteni lehetett, minden ukrán gazdasági tevékenységre jelentős hatással volt, úgy az ottani játékfejlesztő stúdiók alkalmazottaira és munkáira is.

A STALKER 2 fejlesztésért felelős kijevi székhelyű GSC Game World pedig a játékukat övező figyelmet kihasználva próbálják felhívni a figyelmet a súlyos és egyre kilátástalanabb helyzetre, és a játékosközösségek és a világ segítségét kérik.

A fejlesztők szerint az országuk jövője bizonytalan, de készen állnak megvédeni magukat. A játékipar szereplőitől – a játékosoktól, újságíróktól, bloggerektől, fejlesztőktől – pedig azt kérik, hogy ne nézzenek félre, támogassák azokat, akiknek most a leginkább szükségük van rá. Ezt pedig távolról leginkább pénzzel lehet megtenni, amivel az ukrán fegyveres erők ellenállását lehet megtámogatni.

De nem ők az egyetlen játékfejlesztők, akik érintettek a támadásokban. A Survarium és a Fear the Wolves mögött álló Vostok Games, a The Sinking City és a Sherlock Holmes-sorozat fejlesztői – a Frogwares stúdiói szintén az ukrán fővárosban, Kijevben találhatók, de a francia Ubisoftnak is vannak ukrán irodái. Mellettük bőven akadnak még független fejlesztőcsapatok és neves esport egyesületek/játékosok is (Natus Vincere és a Navi Esport, Kirill „9impulse” Kostiv – ZETA, Aleksey „WhiteRa” Krupnyk).

Az ukrán fejlesztők felhívására pedig egyre többen jelentkeznek. A This War of Mine alkotói, lengyel 11 Bit Studios például a háború borzalmait bemutató játékuk egy heti teljes bevételét felajánlották az ukrajnai Vöröskeresztnek, hogy így támogassák az ártatlan civileket, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítségre. Ebbe szinte rögtön becsatlakozott a CD Projekt RED is a GoG-gal, a Bungie szintén humanitárus segélyt nyújt Ukrajnának, ahogyan a svéd illetőségű Raw Fury is pénzzel támogatja a Vöröskereszt háborús munkáját.

via – Twitter, Polygon, IGN

Vigyázzatok: Valódi játékoknak álcázva terjed egy vírus a Microsoft Store-ban

 

https://leet.hu/shop/gamerfebruar/

×