Call of Duty

Darálás ellenőrzött körülmények között – Mindent a COD: Vanguard Ranked módjáról

A kompetitívebb szellemiségű Call of Duty: Vanguard játékosok régóta várják, hogy szabályozott körülmények között eshessenek egymásnak. Az első szezonban ezt nem kapták meg, ám már akkor utaltak a fejlesztők arra, hogy olyan sokat azért mégsem kell várni. A Season 2-es frissítést megelőző pár hétben egyre több belsős szivárgás érkezett arról, hogy a Season 2 megnyitja az utat a Vanguard Ranked módjának. Természetesen akkor még híján voltunk a hivatalos patch notes-oknak, fejlesztői blogbejegyzéseknek, így maradt a türelmetlen várakozás.

Szerencsére a fejlesztők azóta megerősítették több platformon is, hogy a Ranked mód tényleg elstartol a ma este kezdődő Season 2-ben, de egyelőre azért ráaggatták a béta kifejezést, biztos, ami biztos.

Vegyük is át, hogy mire számíthatunk!

A kezdet

Ha nem szaladnak bele a fejlesztők valamilyen hatalmas hibába a hét első felében, akkor február 17-én kinyílnak a Ranked mód kapui. Érdemes lesz azért megvárni a hivatalos startot megerősítő bejegyzéseket kedd-szerda környékén, de reméljük további csúszásra már tényleg nem kell számítanunk.

Rangok

A fejlesztők már azt is elárulták, hogy milyen rangokra számíthatnak a játékosok és hogy milyen rendszer társítja a rangok mögé a pontszámokat. A Call of Duty fejlesztői a rengeteg kompetitív játékban már bizonyított ELO rendszert használják majd, egy bonyolult algoritmus fogja majd belőni a Skill Ratingünket. A legnagyobb hatást a meccsek végkimenetele fogja majd adni, de az öléseket és az egyéni teljesítményt is díjazza majd a játék. Az alábbi nevet kapták a rangok:

  • Contender
  • Specialist
  • Advanced
  • Expert
  • Elite
  • Master
  • Challenger

A Ranked játékmód mindig az éppen aktuális CDL (Call of Duty League) szabályok szerint operál majd, így ne lepődjünk meg, ha egyes fegyverek vagy eszközök tiltva lesznek a 4v4 módban. Öt placement meccs után kapjuk meg a rangunkat, a világ legjobb 250 játékosát pedig egy in-game eredménytáblán is megtaláljuk majd.

Jutalmak

A megszerzett rang mellett további jutalmakra is számíthatunk majd. A Master és Challenger rangú játékosok biztosan megkapják a fentebb is látható, Warzone-ban is használható exkluzív skinszettet. Valószínűleg a többieknek sem kell szomorkodniuk, hiszen az alacsonyabb rangú játékosok is számíthatnak Blueprintekre, Camo skinekre vagy épp Charmokra.

Sok sikert kívánunk a Ranked játékmódban is – pár nap és indulhat a darálás!

Arpi

Korábbi cikkek

Őrült jó új játékokat kapnak a Game Pass-előfizetők a következő hetekben

Bódi Dániel 2024.02.20. - Hiába nincs érdemi kihívója a Game Pass játékszolgáltatásnak, a Microsoft egyáltalán…

3 óra telt el azóta...

Miért jelenik meg egyre több sz@r állapotú AAA-s játék?

Ű Bódi Dániel 2024.02.20. - A Batman Arkham-széria után legalább akkora rajongás és tisztelet alakult…

4 óra telt el azóta...

A MOUZ simán lejutott a CS2 Majorre, biztosan érkeznek a torzsi matricák

2024.02.20. -  A Valve 2023 márciusában jelentette be, hogy érkezik a soron következő Counter-Strike. A…

4 óra telt el azóta...

A Modern Warfare 2 egykori kedvence ismét pirít Warzone-ban is

2024.02.20. - A december hatodikai Warzone és Modern Warfare III integráció után egy dolgot biztosan…

5 óra telt el azóta...

Imádják az iPhone-t, az Apple már Európában is átvette a hatalmat

2024.02.20. - Manapság, két nagy oldalra bonthatjuk fel a mobiltelefonos felhasználókat. Az egyik tábor az…

5 óra telt el azóta...

Új verziót kapott az egyik legjobb CPU hűtő, pofátlanul jó áron vihető most

2024.02.20. - Manapság két táborra lehet felosztani a PC-s felhasználókat. Az egyik tábor a hagyományos,…

5 óra telt el azóta...