Több mint négy éve rója a köröket a Nap körül az űr-Tesla, de vajon hol járhat éppen ebben a pillanatban?

Négy évvel ezelőtt Elon Musk egy előtte is, utána is példátlan tettre határozta el magát, amikor a SpaceX Falcon Heavy rakétájával kilőtte a világűrbe a Tesla roadsterét. A szép piros autó azóta is itt köröz a rendszerünkben, fedélzetén Starmannel, aki próbababaként messzebb jutott a Földtől, mint bármilyen ember valaha.

Csillagok, csillagok, mondjátok el nekem! Hol lehet, merre jár, most az űr-Teslám?

Nos, ezt nem nehéz megmondani, ugyanis Musk készíttetett egy oldalt, ami a NASA adatait használja az autó nyomon követéséhez. Itt viszont nemcsak az űrjárgány pontos helyét láthatjuk, hanem élőben követhetjük a pályáját, a megtett kilométereit, a sebességét, de lemodellezve még azt is, hogy mit lát és a jövőben hol lesz.

Ez alapján a Tesla 377,37 millió kilométerre van most tőlünk, amely távolságot a fény alig kevesebb, mint 21 perc alatt teszi meg. A kék bolygónktól viszont távolodik a Mars irányába, amivel egyszer már közelebbről is megismerkedett, most viszont még 320,2 millió kilométerre van tőle (17,80 fényperc). Ehhez képest viszont még a Naphoz is közelebb van, amelytől 237,9 millió kilométer választja el, és amit négy éves útja során 2,6-szor járta körül 75.955 km/órás sebességgel.

A Tesla űrbéli útját földivé konvertálva az jönne ki, hogy 49,5 alkalommal bejárta a világ összes útját, illetve a vállalat 36.000 mérföldes garanciáját 54.930,3-szor lépte volna túl. Az üzemanyag-fogyasztása sem lenne piskóta, amit a nyomkövetős portál körülbelül 6.672,4 km/liter – 0,01499 liter/100 km-re saccol.

Itt jár éppen az űr-Tesla | Kép: Whereisroadster

Jonathan McDowell, a ‘Harvard Smithsonian Center for Astrophysics’ csillagásza a CNN Business kérdésére elárulta, hogy a roadster több mint valószínű még egyben van, de nem sértetlenül, hiszen nagy eséllyel több meteoroid is eltalálta a naprendszerbeli száguldása során.

Az adatok szerint a Tesla 2035-ig semmilyen bolygóhoz nem kerül közel, akkor is a Marsot közelíti majd meg, ezt követően pedig 2047-ben és 2050-ben néhány millió kilométeres tisztes távolságban kétszer fog elhaladni a Föld mellett. Egy tanulmány szerint nem is nagyon kell félnünk, hogy a Tesla a Földbe csapódik, amely esélyét az elkövetkező 15 millió évre mindössze 22%-ra becsülik.

Musk elmondása szerint nincsenek további tervei az űr-Teslával, azt viszont reméli, hogy miután az ember az ő találmányai segítségével meghódítja a naprendszert, akkor befogják és kiállítják majd a jövő egyik múzeumában. Esetleg talán a Marson.

Musk jól kiszámolta: Drága lesz a Starlink műholdas net új csomagja havonta

 

https://leet.hu/shop/gamerfebruar/

×