Hallottál már az E-Sport Vitaminról? Nos, ha nem, mindenképp érdemes tovább olvasnod, mert valami olyat hozunk, amitől szinte garantáltan más lesz ezentúl számodra a játékvilág.

Mindenki tudja, hogy ha valóban jók akarunk lenni a játékokban, akkor igenis hatalmas teljesítményen zakatol az agyunk. Próbáljuk kitalálni a legjobb stratégiákat, igyekszünk megjegyezni minden szükséges információt, és jól is használni őket. Ez pedig fárasztó. Néha túlpörgünk, néha sok, és néha az alvás sem úgy megy, ahogy kellene. És az is megvan, hogy mennyire lehoz egy-egy aprócska megfázás is akár, ugye?

Jó hír, hogy megérkezett az E-Sport Vitamin…

Nos, az E-Sport Vitaminokat megálmodó csapatnak köszönhetően felfedezhettük a táplálékkiegészítők teljesen új világát. „Korunk gladiátorai az E-sportolók, az egészségükre mégsem fektetnek akkora hangsúlyt… A megemelkedett stressz mellé többnyire mozgásszegény életmód, erősebben igénybe vett szemek, és sokszor éjszakába nyúló magas mentális igénybevétel társul. Ennek megfelelően alakítottuk ki termékcsaládunkat” – írják weboldalukon.

Az összes terméket ITT találod, és ezek voltak a KIEMELKEDŐ teljesítményt nyújtó kedvenceink:

Game Over – L-Triptofán, Gaba, Citromfű, Valeriana

Nos, ő lenne az a vitamin, amelyik a nyugodt és pihentető alvásunkért felel. Ahogy az előbb is említettük: amikor túlpörögtél, amikor zakatolnak az agytekervények, akkor bizony erre a tüneményre van szükséged. Alvás előtt bedobod az ajánlott adagot, és hamar érkeznek is a nehezedő szemhéjak és az álommanó. Őszintén – először nem hittünk benne, hogy tényleg segít majd, de valahogy valóban lényegesen gyorsabban sikerült elaludni, és kipihentebben ébredni is. Szerintünk a Citromfű a „fő kolompos”.

Multi Player – C-Vitamin, D-Vitamin és Grapefruit kivonat

Már egészen kicsi korunktól kezdve nyomták belénk a szülők azokat a fránya gumimacis multivitaminokat. Akkor még nyűgnek tűnt, azonban ahogy benő a fejünk lágya, tudjuk, hogy az egészségünknél nincs fontosabb. Az egészségünk fenntartásához pedig nagyban hozzájárulhatnak a megfelelően kiválasztott kiegészítők. Nincs mellébeszélés, tényleg azt érezzük, hogy még a hideg, téli időszakban is megboostolta az immunrendszerünket ezt a „rosszfiú”. Ha egészség van, akkor jó game is van… És minden benne van, ami alapjáraton NAGYON kell.

Immune Cheat – Gyömbér, Ginseng, Fekete fokhagyma, Fekete bodza, Ehinacea és sok D- Vitamin

Na, ne legyünk álszentek, tudjuk jól, hogy ha valami ‘cheat’, akkor az brutál. A játékokban (sajnos) mindig a csalók járnak a legjobban, ugye?! A jó kis Warzone… Viccet félretéve, ebben a vitaminban minden azért dolgozik, hogy a lehető legtöbbet hozza ki az immunrendszeredből. Nem mondjuk, hogy csodaszer, mert olyan nincsen, de bőven ki tudja javítgatni a gamer élet hátrányait, a sok-sok idegeskedést, a nem alvást, az ülést, a nem megfelelő kaját – legalábbis mi így éreztük. Nagyon ajánlott – pláne ezekben az időkben.

N.C.T. – Taurin, Koffein, Naringin

EZT kerested már a cikk eleje óta. Tudjuk, tudjuk. Valószínűleg az összetevőket sem kell bemutatnunk, hiszen ott van például a Taurin. Mindannyian ismerjük, és a gamerek nagy része vágyik rá, kell, mint egy falat kenyér. Hatással van az adrenalin szintre, éberebb leszel tőle, még akár akkor is, ha hajnalig nyúlt az a fránya játék a haverokkal. Ezért dolgozik a vitamin minden összetevője – hogy te lehess a „legjobb”, vágjon az eszed, mint a borotva, meglásd a helyzeteket és hozd ki magadból a maxot. Na persze ettől sem lettünk azért PROFIK, de tény, hogy kisegített egy hosszú munkanap után…

Tehát, ők voltak a mi abszolút kedvenceink, bár egyébként az összes terméket kipróbáltuk, imádtuk őket egytől egyig – nem lőhetsz mellé velük. Még egy külön kis említést érdemel a Dragon Eyes is, ami segít, hogy ha esetleg kiszáradna a szemed a sok monitor bámulástól – bár ez a probléma csak egy kollégát érintett, azt mondta, hogy olyan 70-80%-ot javult a dolog. Azért az nem rossz arány, ugye?! Mint említettük, ITT meg tudod vásárolni a vitaminokat, egy próbát bőven megér – viszont fontos, hogy a te igényeidhez mérten válassz.

Köszönjük a lehetőséget még egyszer az E-Sport Vitamin csapatának!

Az Esport vitaminokat a Leet Weshopból is megrendelheted.

És te melyiket próbálod ki? Esetleg már próbáltad valamelyiket? Jöhetnek a vélemények kommentben.

Vingárdium levioszáááá – Kiderülhetett mikor jelenik meg a Harry Potter: Hogwarts Legacy

https://leet.hu/termek/gretxa-vancer-wireless-gaming-mouse-feher-v-gw-white/

Összefoglalás

Hozd a maximumot! – Kipróbáltuk a legmenőbb E-Sport Vitaminokat


Szerzői értékelés

8

Összességében abszolút megéri beruházni a termékekre, adnak egy jó nagy plusz löketet. Fontos tényleg, hogy az igényeinknek megfelelően válasszunk.

– azt kapod, amit a termék ígér
– hiánypótló termék a piacon
– remek hatóanyagok
– végre gondoltak a gamerekre is

– nyilván nem csodaszer, továbbra is figyelned kell magadra
– akinek nehézségei vannak a nagy tablettákkal, lehet problémás a dolog
– kicsit magasabb árazás
– a csomagolás lehetne egy picit „modernebb”

Olvasói értékelés

0

×