Hétfőn jelentették be a fejlesztők a szomorú hírt.

Úgy tűnik lassan már az EA/DICE gárdája is elengedi a Battlefield 2042 kezét teljesen. Decemberben még viszonylag heti rendszereséggel érkeztek a játékfrissítések és az abban található fájlok alapján sikerült azt is kikövetkeztetni, hogy március elején startolhat el a Season 1. A játékosok ebben látták az utolsó reménysugarat, mely talán egy kis életet leheltetett volna a játékba.

A fejlesztők egészen nyárig tolták az első szezon startját!

 

Kedd délután jelent meg egy hivatalos üzenet a Battlefield 2042 Twitterén. A fejlesztők ebben világosan kijelentették, hogy nyár elején, június környékén veszi kezdetét az első szezon. Hozzátették, hogy nem véletlenül hozták meg ezt a döntést, a játék jelenlegi problémáival szeretnének foglalkozni az elkövetkezendő fél évben. Ezek közé sorolható a ping rendszer átdolgozása, a kellemesebb jutalmazási rendszer vagy épp a VOIP kommunikáció implementálása.

A kárpótlás

Ez papíron jól hangzik, ám a jelenlegi statisztikák alapján nem zárható ki, hogy nyárra gyakorlatilag már csak pár száz játékos fog futkosni a játék óriási pályáin. A fejlesztők egy skincsomaggal igyekeznek kárpótolni azokat, akik megvásárolták a Season 1 Pass-t, ám sokan továbbra is inkább a refund gombot püfölnék.

Szerintetek még van remény a Battlefield 2042 számára?

Fejhallgató mellé (ingyen) adják a BF2042-t – Vicces, mert nincs VOIP

https://leet.hu/?orderby=relevance&paged=1&s=arenaracer&post_type=product

×