A Warzone közösség ismét fel van háborodva, mivel a Season 1-ben a csalók ismét visszatértek, még rombolóbb csalásokkal.

A játékosok arról számolnak be, hogy egyre több csalóval találkoznak a Warzone köreik során. Annak ellenére, hogy 2021 végén végre bevezették az anticheat-rendszert.

A csalók nem csak, hogy ismét lényegében „minden meccset” betöltenek, de ezt vadonatúj módszerekkel teszik. Mint például a Harry Potteres csalás. Ennek eredményeképpen a közösség a töréspontjához közeledik. Sokan még azt is követelték, hogy a Warzone 2 teljes árú címként jelenjen meg, hogy elkerülhetőbb legyen ez a probléma.

Mivel a játék „teljesen fertőzött”, egyesek most megkérdőjelezik, hogy a RICOCHET teszi-e a dolgát.

„Vajon az Activision kikapcsolta az anti-cheatet?” – kérdezte az egyik játékos. „Ez rosszabb, mint a Verdansk utolsó napjai.”

Amikor októberben bejelentették a Ricochet-et, a Warzone hackerhelyzete a „játszhatatlanság” határát súrolta. A következő hetek lassú bevezetése után a Season 1 beindult, és nem sokkal később a közösség már csúcspontnak tekintette.

„Egyetérthetünk abban, hogy a Ricochet elsöprő siker volt?” – mondták akkoriban a játékosok. Alig néhány héttel később, ez a korai pozitív hozzáállás gyorsan savanyúvá vált. Ahogy a Season 1 kezd véget érni, sokan már azzal érvelnek, hogy „nincs értelme játszani”, mivel a csalók száma mind Caldera, mind a Rebirth Island felett átvette az uralmat.

Úgy tűnik, hogy egy bizonyos cheat-szolgáltató ingyenes próbahétvégéje volt az oka ennek a legutóbbi hullámnak.

Mivel ezrek kaptak ingyenes hozzáférést a különböző csalásokhoz, így a Ricochet nem tudott lépést tartani.

„Bármilyen kernel-szintű driverrel is rendelkezik állítólag az anti-cheat, úgy tűnik, nem működik” – állította egy Reddit-felhasználó.

Got cheated on 4 times yesterday; I’m not upset, just disappointed. from CODWarzone

 

Annak ellenére, hogy az Activision beperelte az egyik legnagyobb cheat-szolgáltatót, amiről ITT olvashatsz, a probléma most úgy tűnik, hogy a korábbinál is jobban előtérbe került. Ami viszont érdekes, hogy a fejlesztők nem nyilatkoztak a közelmúltban az anti-cheat állapotáról, így nem tudni, mennyi idő kell az új fejlesztések bevezetéséig.

Te is több csalóval találkoztál mostanában?

Íme JoeWoe kézi minigunja – Új SMG loadouttal szedi szét Rebirth szigetét

https://leet.hu/termek/pulsar-pcmk-hotswap-tkl-80-barebone-iso-billentyuzet-feher-pcmk821w/

×