Az archív játékmenet ugyan a fejlesztés korai szakaszából való, de látva, hogy milyen lehetett volna még jobban vérzik a Star Wars 1313 miatt a szívünk.

2022. 01. 27. – Noha az E3 hamarosan koldusbotra jut, 2012-ben még egy kifejezetten izgalmas eseménynek lehettünk a szemtanúi. Megannyi zseniális, mára klasszikussá váló játékot mutattak be itt, mint például a Halo 4-et, a Borderlands 2-t, a Black Ops 2-t, a Dishonoredet, a The Last of Us-t, a Tomb Raidert, a Far Cry 3-at és számos másik alkotás mellett a Star Wars 1313-at is.

Ez utóbbi azért lehetett különösen izgalmas, mert az Uncharted játékok szülőanyja, Amy Henning vezette a fejlesztést, míg a kötött, de roppant akciódús történet főhőse nem más volt, mint a fiatal Boba Fett. A bemutatót látva pedig mindenkinek elállt a lélegzete, hiszen tényleg egy Star Wars köntösbe bugyolált Uncharted elevenedett meg előttünk, ami kifejezetten jól is állt neki.

A kezdeti izgalom azonban hamar alábbhagyott, ugyanis a Disney felvásárlás után nem sokkal bejelentették, hogy lelövik az ígéretes projektet, és a játék pedig sohasem jelenhet meg. Amy Henning ezután egy másik Star Wars játék fejlesztésébe kezdett az Assassin’s Creedeken is dolgozó Jade Raymonddal karöltve, amit néhány évvel később szintúgy elkaszáltak.

2022-ben viszont a törölt Star Wars Battlefield 3 felvételeit is kiásó The Vault nevű videojáték-archívum olyan Star Wars 1313 játékmenet videókhoz jutott hozzá, amelyeket korábban a fejlesztőkön kívül soha senki sem láthatott. 

Ezek a felvételek a játék fejlesztésének egy korai szakaszából származnak, de az azért már igen jól kivehető belőle, hogy milyen koncepció alapján készült. Ez pedig még jobban megerősíthet bennünket abban, hogy egy Star Wars világban játszódó Uncharted lehetett volna, annak összes jellemzőjével, ami azért nem egy aprócska bók. Így viszont csak még jobban vérzik a szívünk, amiért sosem készülhetett el…

Ezt is érdemes elolvasnod:

Ingyenes a kultikus Star Wars Jedi Knight: Dark Forces 2 UE5-ös remake-je

×