Korábban Pannonként működött, aztán lett Telenor, amit most 12 évnyi használat után változtatnak meg arculatostól mindenestől.

Márciustól senki ne lepődjön majd meg, ugyanis az egyik legrégebbi magyar telekommunikációs vállalat nevet és teljes arculatot vált. A Telenor Magyarország 12 év után 2022. márciusától Yettel. néven működik tovább, és a jellegzetes kék színárnyalatot is elhagyják – írta meg a HWSW szakportál.

Ez a cseh illetőségű PPF 2018-as Telenoros felvásárlása óta várat magára, legalábbis egy ideje már lehetett hallani a váltásról, amelyet a térség más országaiban, Szerbiában és Bulgáriában is egységesen bevezetnek. A portál szerint a PPF az adás-vétel zárultát követően 33 hónapig használhatta a Telenor nevet, ami eredetileg tavaly járt le, de a korábbi norvég tulajdonossal még egy évet hosszabbítottak.

A Yettel. névvel pedig a teljes arculat is megváltozik, ami azt jelenti, hogy nemcsak a kék színt, de a jól ismert logót is elbúcsúztatják. Utóbbiról sokat nem tudni, míg a színezet a lime-zöld alapon sötétkék felirat és a sötétkék alapon zöld felirat kombinációkra cserélődik.

A vállalat szerint azért nem döntöttek a korábbi 20-as hívószám ismérv Pannon név mellett, mert az egész térségben azonos brandet akarnak meghonosítani a Yettellel. Az elérhető szolgáltatásokat és csomagokat semmiben nem érinti a változás.

Leverheti a Switch-et? – Megjelenési dátumot kapott a Steam Deck

 

https://leet.hu/streamplify

×