A kislány súlyos mentális problémái elől menekült az öngyilkosságba, aminek egyik táptalaja a Meta/Facebook és a Snapchat közösségi oldalai voltak.

A 11 éves connecticuti Selena Rodriguez tragikus körülmények között tavaly vetett véget önkezűleg az életének, az édesanyja pedig mindezért a közösségi médiát, kiváltképp a Metát (Facebookot) és a Snapchatet teszi meg felelőssé – írja a BBC.

A kislány anyukája ezt nagyon is komolyan gondolja, ugyanis mindkét közösségi óriást beperelte, és nagyon úgy tűnik, hogy komoly bírósági ügy kerekedik ki belőle. A perben az anyuka azzal vádolja a vállalatokat, hogy a lánya halálát az oldalak potenciális veszélyes funkciói okozták, melyek nemcsak komoly függőséget okoznak, de olyan veszélyeknek is kiteszik a gyerekeket, melyektől nem képesek kellőképp megvédeni őket.

Az édesanya ügyében eljáró Social Media Victims Law Center (SMVLC) szerint a kislány extrém mértékű függőséget mutatott az Instagram és a Snapchat közösségi médiás platformok iránt, ami miatt Rodriguez asszony többször is elkobozta lánya készülékeit. Mivel ez nem vezetett eredményre a kislány a többször részesült mentálhigiénés kezelésben, ahol „soha nem látott mértékű” közösségi médiás függőséget állapított meg nála a terapeuta.

Mivel a 11 éves Selena különösen sok időt töltött ezeken a felületeken, a szexuális ragadozók is nagyobb eséllyel találták meg, akik többször felkérték szexuálisan kizsákmányoló, gyermekpornográf tartalmak készítésére, melyeket végül meg is osztott. Ezek a felvételek később a lány iskolájába is eljutottak, ahol a társai egymás között osztották körbe, ami mentális állapotának romlásához és végül az öngyilkosságához vezetett.

A 2021. július 21-én elkövetett öngyilkossága előtt Selena állítólag hónapokig alváshiánytól és depressziótól szenvedett, ami a koronavírus-járvány alatt csak fokozódott.

A vádiratban azt írják, hogy a Facebook-Instagram és a Snap. tudatosan és szándékosan alakítják úgy az platformjaikat, hogy azok vonzóak legyenek a kiskorúak számára, de nem nyújtanak megfelelő védelmet a káros hatásoktól, pedig ezekkel tökéletesen tisztában vannak.

A BBC megkeresésére a Snapchat annyit nyilatkozott, hogy számukra kiemelten fontos a közösségek jóléte, és megrendülten értesültek a kislány haláláról. A Meta az Instagram kapcsán nem szólalt meg, ami tekintve a közelmúltban kirobbant gyermekjóléti botrányukat, nem olyan meglepő.

Az Instagram rombolja a lányok testképét, depressziót okoz, de a Facebook jól keres vele

 

https://leet.hu/streamplify

×