Tudod, hogy honnan jön Magyarországra az internet? – Hát nem a magyar tengerről

Manapság már megszokott, hogy pillanatok alatt cserélhetünk adatot más kontinensen élő ismerőseinkkel. Legyen szó egy egyszerű fájlküldésről, videóhívásról vagy a mazochistább hajlamú felhasználók esetében akár közös játékról is. Innen európából az NA East szerverekre ráadásul még nem is olyan vészes a ping, 100-120 ms értékkel egy nem kompetitív címnél még simán el lehet szórakozni.

Annyira egyértelműnek vesszük ezeket a lehetőséget, hogy bele sem gondolunk abba, hogy milyen úton-módon jutnak el az adatok a két végpont között. Pedig nem beszélhetünk annyira egyszerű történetről, hiszen sok ezer kilométernyi óceán is az értékes bitek útját állja, nem csak a szárazföldön kell varázsolniuk a szolgálgatóknak.

Nézzük is, hogy hogyan zajlik a kontinensek közötti adatcsere!

Egy kis visszatekintés

Első blikkre azt hihetné az ember, hogy az Internettel egyidősek ezek az útvonalak, holott már korábban is szükség volt rájuk. Természetesen maga a technológia az évek során sokat változott, de már bejáratott területeken húzhatták fel az új generációs kábeleket.

A fenti képen az 1900-as évek elején már felhúzott távírók által használt útvonalakat láthatjuk. Érdemes a térképre venni majd egy pillantást, hiszen meglehetősen ismerős lesz ez alapján már a mai is használatos üvegszálas kábelek útvonala. A legtöbb összeköttetés talán az Egyesült Államok és Európa között volt, de a többi kontinensnek sem volt oka a panaszra.

Új technológia – Az üvegszál

Egy nagy ugrással a 80-as évekbe repítjük magunkat. Ekkor már nagyon hajtotta az idő is a mérnököket, hiszen szó szerint kezdett elfogyni a sávszélesség a folyamatosan becsatlakozó felhasználók és az egyre növekvő nemzetközi kapcsolatot miatt. A legelső transzatlanti kábelt, mely üvegszálas technológiát használt 1988-ban állították szolgálatba és a TAT-8 nevet viselte. Az új fizikai összeköttetés kapacitása akkora volt, mint 40 ezer hagyományos telefonvonalé. Rendelkezett egy olyan párral is, mely backup célból került lefektetésre, így az egyik „rendes” pár kiesése esetén azonnal be lehetett volna fogni munkára.

A mai, használatban lévő kábelek az alábbi felépítéssel rendelkeznek:

1. Polietilén
2. Mylar ( feszített poliészter ) szalag
3. Sodort acélhuzalok
4. Alumínium vízzáró réteg
5. Polikarbonát
6. Réz vagy alumínium cső
7. Petrolátum, azaz vazelin
8. Maguk az optikai szálak

A kábeleket speciális hajók segítségével helyezik le, illetve a javítás során is ilyen hajókat használnak a cégek. A fenti .GIF képen a javítás leegyszerűsített ábrázolását láthatjátok.

 

A fenti videóban pedig az 1989 és 2023 között lefektetett, illetve lefektetni tervezett újgenerációs kábelekre vethetünk egy pillantást. Az első időszakban leginkább állami megrendelésen keresztül finanszírozták ezeket a projekteket. Az utóbbi időben eljutottunk arra a szintre, hogy a felhő alapú adattárolás piacának nagy szereplői már maguk fizetik ezeknek a költségét. Olyan cégekre kell gondolnunk, mint az Amazon, a Microsoft vagy épp a Google és a Facebook. Számukra elengedhetetlen a különböző kontinenseken fekvő adatközpontjaik biztos és villámgyors összeköttetése.

Mi a helyzet hazánkkal?

A 24.hu egyik cikke éppen érintette a témát pár nappal ezelőtt. Major Gábor elmondása alapján a földrészek közötti kommunikáció 99%-a a tengerek alá fektetett kábeleken valósul meg. A Vodafone, mely hazánkban átvette a UPC ügyfeleket például 25 ilyen útvonallal rendelkezik, melyeknek összesített hossza meghaladja 1 millió kilométert is. A DWDM (Dense wavelength division multiplexing) technológia használatával egy optikai kábelt/szálat nagyon sok „virtuális” útvonalra bonthatunk. Az egyes szálakat tovább darabolhatjuk ennek segítségével, hiszen eltérő frekvenciákon kerül továbbításra az adat, melyek nem zavarnak be egymás működésébe. Sokszor előfordul, hogy a szolgáltatók nem is teljes kábeleket vagy szálakat bérelnek, hanem csak egy (vagy kettő, a backup miatt) DWDM által létrehozott útvonalat. A hazánkba érkező nemzetközi adatcsomagok is ezeken keresztül érkeznek, sok ezer kilométernyi utat megtéve a végtelen víz alatt.

A fenti információknak hála talán már eltudjátok képzelni, hogy milyen úton-módon jutnak el az adatcsomagjaitok a magyar számítógépetektől az amerikai szerverekig. Hiába vesszük ezeket alapvető szükségeknek 2021-ben, látszik, hogy milyen hosszú út vezetett odáig, hogy ma ezt gond nélkül megtehessük.