Néhány nappal ezelőtt a Media1 egy szlovák portál szivárogtatása nyomán szegezte neki a kérdést az HBO hazai kirendeltségének, hogy mégis mikor számíthatunk errefelé az HBO Max elindulására, amelyre ugyan a vállalat nem adott egyértelmű választ, de nagyjából belőhettük a lehetséges időintervallumot.
Az akkori következtetésünk pedig nagyon úgy tűnik, hogy helytálló volt, ugyanis az HBO Max oldalán hirtelen feltűnt, majd gyorsan lekerült egy kép, amelyen a streaming szolgáltatás indulásának időpontját hirdette a térségben. A Media1 ezt a Google Cache segítségével vissza is kutatta, amely alapján nagyon úgy fest a dolog, hogy
Ez pedig azt jelenti, hogy alig több mint egy hónap múlva teljesen és végleg megszűnik az HBO Go, helyét pedig sokkal több tartalommal és jobb képminőséggel a Max veszi át. Ez drágább előfizetést is fog jelenteni, azt azonban nem tudjuk, hogy pontosan mennyivel lesz érdemes számolni, de körülbelül 3000-3500 forint közé érdemes várni.
A portál ezután ismét megkereste a magyar HBO-t, amely a vétlen szivárogtatásra annyit mondott, hogy érdemes lesz napokban-hetekben követni az HBO hivatalos [közösségi médiás] felületeit, ugyanis több hírrel is érkeznek majd az HBO Max kapcsán.
2024.02.08. - A Warzone Season 2-es frissítése elstartolt, rengeteg friss tartalommal. The Walking Dead kollaboráció,…
2024.02.08. - A Samsung rengeteg szegmensben képviselteti magát. Manapság a legtöbben talán a telefonjaikról ismerik…
2024.02.08. - A Valve az utóbbi időben ismételten aktivizálta magát. A CS2 első nagyobb frissítése…
2024.02.08. - Az Nvidia és az AMD az elmúlt időszakban több szinten is fejlesztette a…
2024.02.08. - A Warzone Season 2 nemrégiben, február hetedikén startolt el. A játékosok a karácsonyi…
Gábor János 2024.02.08. - Nem kell tovább várni, hogy berámold ezt a két különleges, hátborzongató…