Összeszedtünk nyolc olyan játékot, amiben az időjárásnak nagyobb szerepe van annál, mint hogy csak elered az eső.

Bizonyos játékokban, főleg a nyílt világúakban, rendkívül fontos tényező a megfelelő környezet kialakítása, aminek elengedhetetlen és kiemelt eleme az időjárás. A megfelelő környezeti viszontagságok játékba ültetése ugyanis olyan mértékű pluszt ad egy-egy alkotáshoz, ami sokszor képes akár kompenzálni bizonyos hiányosságokért.

Meg persze olyan hangulatfokozó, amilyenhez hasonlót talán a játék zenei részénél találhatunk csak, ha pedig igazán értő csapatról van szó, akkor a változó időjárással még csavarnak is egyet a játékmeneten.

Ez pedig már művészet, ezért most egy kerek nyolcas listába gyűjtöttem azokat az alkotásokat, melyek szerintem a legkimagaslóbbak, ha az időjárásukról van szó.

Mindezt a március 23-i Meteorológiai Világszervezet 1873-as megalakulásának tiszteletére megtartott Meteorológiai világnap alkalmából.

8. S.T.A.L.K.E.R. Call of Pripyat

Idestova 12 éve, hogy megjelent a Stalker sorozat második része, a Call of Pripyat, ami a két évvel korábbi első rész szinte összes hibáját volt hivatott rendbe tenni. Ez természetesen nem sikerült neki maradéktalanul, amiben viszont verhetetlen volt, az a borzongtató atmoszféra megteremtése, amiben a legnagyobb szerepe az időjárásnak volt.

Ezt a legjobban az példázza, hogy mikor leszakadt az ég, mi sokszor inkább húzódtunk fedél alá és vártuk ki míg alább áll a zivatar, mintsem úgy játsszunk. Na meg azok a villámok! Ma is borzongtató!

7. The Division

A Ubisoftot megannyi kritika érte a The Division miatt, ami egy részről jogos, míg a másikról egy icipicit eltúlzott volt. A Massive Entertainment játéka remekül értelmezte a looter-shooter műfaját, amit egy olyan elképesztő atmoszférával és hangulattal öntöttek nyakon, amilyet nagyon kevés másik játékban láthatunk és érezhetünk viszont.

A New York utcáira szállingózó és/vagy viharosan hulló hó, az alászálló köd pillanatok alatt eléri azt, hogy csak úgy céltalanul bolyongjunk. Nem is olyan csoda, hogy magára a környezeti hatásokra egy komplett játékmódot is felhúztak később.

6. Assassin’s Creed IV: Black Flag

A Ubisoft fejlesztői fejlesztőit sok dolog miatt lehetne ostorozni és kritizálni, az időjárás játékba ültetéséért viszont külön díjat érdemelnének. A Black Flag messze az egyik legjobb AC, amit nagyban köszönhet az óriási és szabadon behajózható világának. Az időjárási viszontagságok a szárazföldön nem nagyon, a hajó fedélzetén viszont annál inkább jelentős hatással van a játékmenetre.

Az itt látott tengeri viharokhoz foghatót játékban maximum csak a Sea of Thieves-ben láthattunk, de megkockáztatom, hogy ők is a Black Flag-ből inspirálódtak. A háborgó óceán egyszerűen fenomenális és rémisztő, amit először látva nem tudja az ember elégszer visszarakni az állát a helyére.

5. DriveClub és Forza Horizon 4

Megosztott hely az ötödik, szóval majd a komment szekcióban tegyétek le a voksotokat valamelyik mellett. Én ugyanis nem tudok dönteni a DriveClub és a Forza Horizon 4 között, hiszen mindkét játékban egészen elképesztő szinte tornázták az időjárást és annak hatásait a játékmenetre. Utóbbi játék például külön szezonokat szentelt az időjárásnak.

 

4. Mad Max

A Mad Max játékadaptáció hihetetlenül lesajnált játék volt a gamer sajtó részéről, amin én csak fogom és hevesen rázom a fejem. A játék megannyi részen nem volt kiemelkedő, sokkal inkább átlagos, viszont amit a változó időjárással művelt, az fenomenális volt.

Emlékeztek még a Mad Max: Fury Road homokviharban játszódó jelenetére? Mert a játék tele van vele, és egészen elképesztő egy élmény!

3. The Legend of Zelda: Breath of the Wild

A legutóbbi Zelda játék nem csak a nyílt világú RPG műfajában mutatott valami egészen újat és egyedit, hanem a világának az időjárásában és annak különböző hatásaiban a játékmenetre nézve. Nem elég ugyanis, hogy esőben nehezebb megmászni a köveket, sziklákat, de még a fémből készült fegyvereink is vonzzák a villámokat. Ez pedig csak egy aspektusa Hyrule környezeti viszontagságainak.

2. The Witcher 3: Wild Hunt

A CD Projekt RED annyira komolyan vette a környezet és az időjárás megalkotását, hogy nem kis csapatot állítottak a feladatra. Ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen mind a mai napig az egyik “legimmerzívebb” alkotás, amivel találkozhatunk, pedig lassan már 6 éves játékról van szó.

Az ágak recsegése, ahogyan a szél elfúj a fák törzsei és lombjai között, ahogyan mozgatja azok koronáját. A kisebb és nagyobb zivatarok, viharok hangja, a villámlások és az utánuk jövő robaj olyan pluszt adnak, amit egyszerűen még leutánozni is szinte lehetetlen. Nem is csoda, hogy a világon csak egyetlen játéknak sikerült Geralt harmadik kalandján ebben a formában túltennie.

1. Red Dead Redemption 2

Más talán nem is állhatna az első helyen, ha a környezetről és időjárásról van szó, mint a Rockstar Games remekműve, a Red Dead Redemption 2. A fejlesztők akkora figyelmet szenteltek mindezekre, hogy sokszor teljesen a héttérbe szorul a tényleges cselekmény is, igaz, magának az időjárásnak is narratív szerepe van. Mindenki döntse el maga, hogy ez mennyire jó vagy rossz, én mindenesetre órákig képes vagyok ellovagolni a világában, pusztán ezekre figyelvén.

A RDR2 időjárása egészen széles skálán mozog, jelenleg ő a legjobb ebben a kategóriában, és megkockáztatom, hogy egy jó darabig ő is marad.

+ 1: Microsoft Flight Simulator 2020

Az MS Flight Simulator 2020 egészen forradalmi időjárás terén, mely mellett nem lehet elmenni szó nélkül. A repülőszimulátor nem csak fotorealisztikus látvánnyal operál, hanem valós idejő időjárással is, így tényleg a valódi világ meteorológiája köszön benne vissza.

Amit a Flight Simulator művel, azt egyszerűen nem lehet egy lapon említeni a listán szereplőkkel, ezért neki díszvendég helye jutott. Ez kérem, egy technológiai csoda.

Ezek lennének hát az általam legjobbnak vélt játékok, melyekben az időjárás tulajdonképpen második főszereplőként van jelen.

Természetesen megannyi más játék is akad még, melyeket szintén megemlíthetnénk, mint például az Animal Crossing, vagy a Far Cry játékok valamelyikét, vagy a Death Strandinget akár, ezért arra kérlek, ha valamit esetleg hiányolsz, akkor azt tedd a fenti listához a poszt alatt kommentben!

https://leet.hu/streamplify

blank
6 990 Ft 5 490 Ft -21%

Jurassic Park dombornyomott bögre

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Marvel Latte Bögre (MUGLMV07)5990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

4 490 Ft 3 990 Ft -11%

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Harry Potter Griffendél bögre2990Kosárba

Game of Thrones Stark Kulcstartó (5055453461408)1990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)6990Kosárba

Gyűrűk Ura Korsó (MUGTDLOTR01)9990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Super Mario Piranha asztali lámpa14990Kosárba

Harry Potter Dobby Kulcstartó (KEYHP49)2990Kosárba

Game Of Thrones Targaryen Korsó (MUGSTGT04)6990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Game Of Thrones Stark Sörnyitó Kulcstartó (BOTOGT01)3990Kosárba

Jurassic Park Jegyzetfüzet A5 (NBA5JP01)4990Kosárba

Game Of Thrones Westeros Korsó (MUGSTGT09)6990Kosárba

Harry Potter Üst Bögre (MUGCHP01)5990Kosárba

Jurassic Park T-Rex Sörnyitó Kulcstartó (KEYJP01)3990Kosárba

Jurassic Park logó hangulatvilágítás9990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Yenkee YGC 100RD Sabotage Gamer Szék + Ajándék Yenkee Sabotage 7.1 Fejhallgató

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100RD Sabotage   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Az akció ideje alatt minden YGC 100RD Gamer szék rendelés mellé ajándék Sabotage 7.1-es fejhallgatót adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Yenkee YGC 100YW Hornet Gamer Szék + Ajándék Hornet fejhallgatóval

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

67 990 Ft 59 990 Ft -12%
blank

Yenkee YGC 100YW Hornet   OLYAN FOTEL, AMILYENNEK LENNIE KELL A SABOTAGE gamer szék maximális kényelmet és kitűnő játékélményt biztosít.… tovább »

67 990 Ft 59 990 Ft -12%

Kosárba

Minden YGC 100YL Gamer szék rendelés mellé, Yenkee Hornet fejhallgató adunk ajándékba. Maximális kényelem és variálható beállítás Ellenálló PU bőr és formázott hab párnázat Stabil fémkeret és ötkarú alapzat

Kacsolódó cikkek

×
blank