A Warzone játékosok a Caldera megjelenése óta panaszkodnak a repülőgépek erejére, és ahelyett, hogy nerfelték volna őket, egy titkos buffot kaptak.

A repülőgépek először a Caldera frissítéssel kerültek be a Warzone-ba. Ez a frissítés hozta el azt a terrort, ami a mai napig uralja a battle royale játékosok szívét, amikor meghallják a híres zuhanórepülés hangját.

Olyan erősek a repülők, hogy az embereket shadowbannolják, mert olyan szintre emelték velük K/D-jüket, hogy a játék automatikusan kitiltotta őket.

Bár a rajongók azt várták, hogy nerfelik őket, de a Warzone fejlesztőinek más ötletei voltak, és nem is tudatták a közösséggel, hogy hatalmas változást eszközöltek a repülőkön.

A Warzone streamer ‘IceManIsaac’ Twitter-klipjéből kiderült, hogy a repülőgépek még nagyobb hatalmat kaptak azáltal, hogy lehetővé tették számukra a leterített ellenségek kivégzését.

Korábban a repülőgépekkel csak downolni lehetett az ellenfelet, de most már az ég biztonságából is bebiztosítható a kill. A rajongók nem örültek annak, hogy ez bekerült a játékba, amit teljesen meg tudok érteni. Egy tartalomkészítő társuk, Expel szarkasztikusan viccelődött, amikor azt mondta: „Hála Istennek, hogy ezt kijavították”.

Nos mit gondoltok, miért buffolták a repülőket?

Sírnak a gyenge Warzone playerek, amiért véget ért a Double Barrel shotgun meta

https://leet.hu/akcioeso/borítókép: Tomographic

×