A tisztes Vanguard játékosok örömmel fogadták, hogy a közelmúltban a Double Barrel shotgun nerfet kapott, ami csökkenti a toxikus játékosokat.

Véget ért a Akimbo Double Barrel Shotgun metájának kálváriája. Miután a játékosok majd egy hónapig könyörögtek a nerfért, a fejlesztők végre visszafogták a legyőzhetetlen fegyver erejét. Január 20 óta a fegyver jóval kevésbé tünteti el a színről az ellenfeleket. Sokan viszont most pont emiatt sírnak.

Vége az abszurd hatótávnak és a nagy sebzésnek.

 

Természetesen a nagy ereje miatt a fegyver hamar népszerű lett, sokakat pedig pont ez frusztrált. Nem sok időbe telt, hogy a játékosok követelték a változást, mind a Vanguard multiban, mind a Warzone-ban.

Sokan azonban úgy gondolják: az Akimbo Double Barrel Shotgun nagy segítség volt javítani a K/D arányt, remek XP-t szerezni, vagy éppen csak sok killhez jutni. A fegyverrel kapcsolatban tulajdonképpen egy vita alakult, ugyanis egyesek szerint igazságtalan, mások viszont imádják. Egyesek azzal érvelnek, hogy a fegyver olyan erős volt, hogy még azok is rákényszerültek a használatára, akik nem szeretik, csak hogy lépést tudjanak tartani a többi játékossal.

Azonban most, hogy a Double Barrel már nem annyira erős, úgy tűnik, néhány játékos nehezen alkalmazkodik a nerfhez.

„Nagyon vicces látni a rossz játékosokat, akik combat shotit, double barrelt, meg riot shieldet használnak. Most sírnak a twitteren, sírnak a redditen, és főleg a játékban … Nagy öröm számomra, hogy végre ilyen béna és toxikus játékosokat leállítják” – írta egy játékos a Redditen.

Seeing all the bad players that relied on combat shotties/double barrels + riot shield is just hilarious from CODVanguard

 

Sokan hasonlóan vélekednek, akik szerint az utóbbi időben mindenki, aki gyengébb volt a játékban, erre a fegyverre támaszkodott. Mindez pedig nem mutatja meg a játékosok valós tudását. Most sokan attól félnek, hogy a gyengébb játékosok áttérnek a Combat Shotgun használatára, ami most szintén erős közelharci fegyver lett.

A kérdés már csak az, hogy emiatt mikor kezdenek el „sírni” a játékosok.

Ezt láttad már?

A buff után szinte kötelező használni – Ezt az AR-t pakold a snipered mellé Warzone-ban

 

https://leet.hu/akcioeso/

×