Februárban már érkezhetnek az első telefonok, melyekben az Exynos 2200 duruzsol.

A Samsung és az AMD már 2019-ben bejelentette, hogy egy licencmegállapodás értelmében megosztanak bizonyos technológiákat egymás között. Ezidiáig ennek nem volt kézzelfogható eredménye, ám 2021 második felében több jel is arra utalt, hogy végre közös chippel rukkolhat elő a két óriáscég. Nem is kellett sokáig várnunk, hiszen a napokban a Samsung egy hivatalos blogposzt keretein belül leleplezte az Exynos 2200-at.

A SoC egy Xclipse névre hallgató AMD RDNA 2 GPU-val van felvértezve!

A Samsung az előző Exynos szériákban Mali grafikai egységekkel támogatta meg a Cortex CPU magukat, de végre eljött az idő, hogy teljesen a saját kezükbe vegyék a készülő chipek összes alkotóelemét. A gyártástechnológia terén sem kell majd szégyenkeznie a chipnek, hiszen a legmodernebb, 4 nanométeres EUV gyártósorokról fog majd legurulni az Exynos 2200.

Brutális specifikáció

Az Xclipse 920 GPU-nak hála pedig asztali szintű megoldásokkal találkozhatunk a közeljövőben érkező Samsung telefonok és tabletek jóvoltából. Nem lesz akadály sem a ray tracing, sem a magas felbontású és képfrissítésű megjelenítés sem. A rendszerchip ezen kívül játszi könnyedséggel megbirkózik 200 megapixeles kamerákkal, 8K videófelvétellel, vagy épp 120 Hz-es 4K kijelzőkkel is. Memóriából LPDDR5 jár mellé, tárhelyből pedig a legmodernebb UFS 3.1 technológia a kedvence. Az 5G támogatást pedig már nem is érdemes kiemelni, hiszen régóta nem csak a felsőkategória kiváltsága.

Az első Exynos 2200-as termék a február elején érkező Samsung Galaxy S22 széria lehet, de biztosak lehetünk abban, hogy tabletekben is megtalálhatjuk majd a chipet. Az európai példányokban szinte 100%, hogy az új lapka fog ketyegni, ám előfordulhat, hogy az amerikai felhasználóknak a Qualcomm Snapdragon chipjeivel kell beérniük. Az RDNA 2 mobilos megjelenése új utat vetíthet elő a többi gyártó számára is, egyre jobban kezdenek elmosódni a határok a PC és mobilgaming között. 

Mégsem elég mindenre a 4GB VRAM? – Saját magát köpte szemközt az AMD

https://leet.hu/akcioeso/

×